DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint közigazgatási eljárás és egyéb kapcsolódó törvények módosítására benyújtott javaslat abban a tekintetben hasonló az előző törvényhez, hogy ennek is vannak olyan részei, amelyek jó szívvel támogathatók, és vannak olyan részei, amelyeket pedig kritikával fogok illetni.
A Ket., a közigazgatási eljárási törvény módosítására vonatkozó javaslati pontokról vagy pontokkal kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy minden olyan célkitűzést a közigazgatási eljárás tekintetében, ami az ügyfelek jobb kiszolgálását jelenti, azt jó szívvel támogatjuk. Az a célkitűzés, hogy a közigazgatási eljárás ügyfélbarát legyen, azonban nem csak ettől a kormánytól származó célkitűzés (Dr. Hargitai János: Csak a megvalósítás vár rá.), hiszen az 1957. évi IV. törvényt, az államigazgatási eljárásról szóló törvényt kiváltó Ket., közigazgatási eljárási törvény, amit 2004-ben alkotott meg az Országgyűlés, már, ha úgy tetszik, a feje tetejéről a talpára állította a rendszert, hiszen az '57. évi IV. törvény egy állambarát, az államigazgatás szempontrendszerét tartalmazó törvény volt, míg a 2004-es közigazgatási eljárási törvény egy ügyfélbarát, az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó törvény volt, nagyon sok olyan rendelkezéssel, amelynek a célkitűzései és a konkrét szabályozás is a mostani kormány által is támogatott módon - hiszen erre építi a további lépéseket - kerül most folytatásra.
Mind a három célkitűzés ezen belül, amely a vállalkozók adminisztratív költségeinek csökkentését, a gyermekbarát közigazgatást és a jogalkalmazói tapasztalatok alapján szükséges módosítást be kívánja építeni, ez is egy támogatható cél, azt gondolom, hogy ez egy helyes törekvés. És azt is jónak, támogatandónak tartom, hogy a jogalkalmazói tapasztalatokat folyamatosan kísérje figyelemmel a jogalkotó, és ha olyat lát, olyat tapasztal, amit korrigálni kell, merthogy nem lehetett pontosan előre megmondani, hogy milyen hatása lesz egy adott szabály változásának, ezt rendre beépíti. Ez ugyanolyan fontos, mint a dereguláció, tehát azt gondolom, hogy ezt üdvözölni lehet.
Ugyanakkor azt szerintem valamennyien, akik ebben a szakmában dolgozunk, pontosan tudjuk, hogy az ügyfélbarát megoldásoknak a bevezetése egyfajta korlátig lehetséges.
(14.40)
Mondok egy példát: például az eljárás gyorsítása. Ha föltesszük azt a kérdést, hogy helyes-e, hogy a közigazgatási eljárást gyorsítani akarjuk az ügyfelek szempontjából, hát persze, hogy helyes. De ennek van egy korlátja, mégpedig az államigazgatás, a szakmai apparátus teljesítőképessége, hiszen nem lehet olyan ésszerűtlenül rövid határidőt adni valamilyen feladat ellátására, amelyre egyszerűen fizikailag nem képes az államigazgatási apparátus.
Itt most behoz például egy új szabályt a tervezet, hogy az adott szakhatósági eljárás ideje az ügyintézési határidőbe beszámít. Nekem ez szimpatikus, megmondom őszintén. De ha azt nézzük, hogy itt esetleg olyan konkrét ügyről van szó, ahol több szakhatóságnak az eljárási idejére szükség van, bizony előfordulhat az, hogy egyszerűen azért, mert nagyságrendileg ez egy olyan halmazt jelent, nem biztos, hogy ez így végrehajtható lesz. Ne úgy értsék, hogy én egy támadó kritikát mondok, ez inkább egy az ügy érdekében való jó szándékú aggodalom. Én azt szeretném javasolni, hogy ha már ezt így hagyják - mondom még egyszer: nagyon helyesen az ügyfél szempontjait figyelembe véve -, akkor érdemes azt figyelni, hogy ez hogyan hatályosul majd a gyakorlatban, és ha szükséges, akkor esetleg korrekcióval ellátni.
Szerintem az is egy méltányolható szabály - nem fogom az összeset fölolvasni, csak néhányat kiemeltem, egyrészt azért, mert viszonylag rövid volt a felkészülési idő, azért ezt ismerje el, államtitkár asszony, hogy elég izmos csomagot kaptunk erre a hétvégére. Úgyhogy vagyunk itt néhányan ebben a Házban, akiknek van valamennyi közigazgatási tapasztalatunk, és mégsem volt egyszerű feldolgozni, még szakértők segítségével sem. De én például azt jónak tartom, hogy a hatóság mérlegeli, hogy megkereshet-e valamely szakhatóságot vagy sem. Ilyenkor is köti a szakvélemény, ez is helyes, hogy ne lehessen ilyen műmutatványokat csinálni. Azután az ellenőrzési eljárás nyilvánosságának az erősítését is ilyennek tartom, tehát támogatandó, jó célnak.
A gyermekbarát közigazgatással kapcsolatos módosítások is szerintem helyénvalóak és támogathatók, bízzunk benne, hogy ezek úgy fognak majd érvényesülni. Volt már korábbi kormány idején is ilyen gyermekbarát átalakító csomag. Azt is támogattam, részese voltam, szerintem ez rendben van.
Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szabályozásokban is van olyan tartalom, ami miatt azt gondolom, hogy egyetértésről lehet beszélni. Na, eddig volt, ez volt a pozitív része.
Most jön a következő: ez a fővárosi, megyei kormányhivatalok, illetve a járási hivatalok kialakításának egyes szabályai. Tisztelt Államtitkár Asszony! Az ön expozéja egy olyan sikertörténetről számolt be (Dr. Hargitai János: Az is!), amivel én nem találkoztam. És nem azért nem találkoztam, mert nem érdekel engem ez a terület, vagy elhanyagoltam a tapasztalatszerzést, szó nincs erről. De amikor ön a kormányablakok sikeréről beszél, akkor szembe kell állítanom ezzel a gyakorlati tapasztalatot. Kedves államtitkár asszony, nem mondom meg, hogy hol volt, nehogy baj érje az illető kollégákat, nem a saját megyémben, ahol tapasztalható az, hogy a kormányablakoknál dolgozó kollégák a statisztikánál az információkérésre vonatkozó statisztikát duzzasztják mindenféle módon, mert egyszerűen nincs mit csinálniuk. Hát, tessék bemenni egy ilyen helyre! Ez nincs még kitalálva. Ez nagyon jól hangzik, meg nagyon jó szövegeket meg stati... Na, szóval sikertörténeteket lehet kreálni, ez egyszerűen nem így van. Itt nem mutatkozik meg semmilyen módon még az úgymond jó állam.
A járási hivatalok kialakításának az a célkitűzése, hogy így közelebb viszi az államigazgatást az állampolgárokhoz, ez egyszerűen nem igaz. (Dr. Hargitai János: És miért nem?) Ezt mondta az államtitkár asszony. (Dr. Hargitai János: És ez így is van.) A jegyzőnél korábban meglévő vagy jelenleg meglévő olyan államigazgatási hatáskörök, amelyek majd átkerülnek a járási hivatalhoz, hogyan mennének ezek közelebb? A jegyzőnél közelebb hogyan tud lenni az államigazgatás? (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük dr. Kovács Zoltán: Ügysegédek útján.) Oké. Ügysegéd, és mitől lesz közelebb az ügysegéd, mint a jegyző? (Dr. Kovács Zoltán közbeszólása.) Oké.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés