DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Hát, ez itt most a finom csúsztatások ideje. Nem kellett önöknek a törvényességi felügyeletet visszaállítani, amikor kormányra kerültek, mert akkor még nem is volt törvényességi felügyelet. (Zaj, közbeszólás a kormánypártok soraiból: Volt!) Nem volt törvényességi felügyelet, mondom, nem volt! Volt törvényességi ellenőrzés, amelynek azonban mások a jogosítványai. A törvényességi ellenőrzéssel kapcsolatban valóban voltak alkotmányos problémák, mert önök, visszaélve ezzel a helyzettel, hogy kétharmados többség kellett annak a megváltoztatásához, emlékszem jól, hogy milyen viták és egyeztetések folytak a többször beterjesztett törvénymódosításkor az akkori önkormányzati bizottságban, de önök eldöntötték, hogy semmilyen módon ehhez nem járulnak hozzá, így azután valóban voltak ezzel problémák, ez kétségtelen, elismerem.
Kovács képviselő úr, amikor azt mondja, hogy mi a települések helyett a régiókhoz akartunk vinni hatásköröket, ez is egy, nagyon finom vagyok, mikor azt mondom, hogy csúsztatás. Ha visszaemlékszik arra a kormánymegbízott úr, a regionális önkormányzatok kialakításáról szóló koncepcióban is, de a beterjesztésben is napnál világosabban benne volt, hogy ez egy decentralizáló törvény, mert a központi közigazgatás, a minisztériumok feladatait szerettük volna nagyobbrészt a választott regionális önkormányzatokhoz telepíteni, és csak kisebb részt a megyei önkormányzatok feladatait. Tehát ez nem lentről fölfelé, hanem ellenkezőleg, föntről lefelé, a szubszidiaritásnak megfelelően zajlott volna. Itt nem igazából a hatósági államigazgatási feladatokról volt szó, hanem egész más, sokkal inkább egy régiós, térségi területfejlesztési, közszolgáltatási funkcióról. A hatósági, államigazgatási ügyekben mi bíztunk a jegyzőkben. Nem tudom, önök miért nem bíznak a jegyzőkben. Szerintem ma is ők viszik a hátukon az államigazgatást. (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés