DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársam! Szívesen lennék én visszafogott, ha nem próbálnák meg minden szavamat kiforgatni, és csúsztatásokkal élni.
Nem azt mondtam, hogy az országgyűlési képviselők általában nem alkalmasak egy járási hivatal vezetésére. Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy helytelen, hogy közigazgatási gyakorlatnak minősül az öt év képviselői munka. Ugyanis ez is egy szakma. A közigazgatás is egy szakma, ahhoz is érteni kell. Tehát én azt gondolom, nem helyes, hogy közigazgatási gyakorlatnak betudja a törvény az öt év országgyűlési képviselői gyakorlatot. Azt sem mondtam, hogy az itt ülő képviselők nem alkalmasak valamilyen vezetői feladat ellátására általában. Konkrétan azt tudom, hogy van olyan országgyűlési képviselő, aki egy kőművesbrigádot sem tudna elvezetni (Derültség.), egészen bizonyos vagyok benne, de nem fogok neveket mondani, mert eszem ágában sincs személyeskedni. Azt gondolom, hogy a járási hivatalok élére hiba politikust kinevezni, súlyos hiba.
Föltettem egy kérdést az államtitkár asszonynak, de sem ő, sem más nem válaszolt rá. Amikor önök úgy döntöttek, hogy a kormányhivatalok élére politikai komisszárokat ültetnek, akkor az államtitkár asszony azzal érvelt, hogy vannak olyan ügyek, ahová politikusi döntés kell. Én ezt vitatom, de még a kormányhivatalok élén esetleg, ha az agyamat egy picit megerőltetem, akkor bírok találni ilyet. Egyelőre nem sikerült, de még talán-talán. De egy járási hivatal élén, ahol hatósági, államigazgatási feladatokat látnak el, milyen politikai döntést kell hozni? Milyet?! Tessék erre válaszolni!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés