DR. LAMPERTH MÓNIKA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság ülésén megfogalmazott ellenzéki álláspontok szerint azzal természetesen egyet lehet érteni, hogy a lakossági ügyfelekre háruló adminisztratív terheket csökkenteni kívánja a kormány, illetve a jogszabályok nyelvezetét közérthetőbbé akarja tenni. Tehát a Magyary-program egyszerűsítési programjának célkitűzéseivel egyetértünk, azonban ebben a törvénytervezetben van néhány olyan dolog, amivel kapcsolatban egyfelől kérdéseket intéztünk a témát illetően az államtitkár úrhoz az alkotmányügyi bizottság ülésén, másfelől pedig elmondtuk a kritikai észrevételeinket.
Én most itt a bizottságban elhangzott két olyan ügyről szeretnék beszélni, aminek a részleteit majd a rendes hozzászólásomban fogom elmondani, csak jelzem, hogy ez a bizottságban felmerült. Az egyik az a célkitűzése a törvénymódosításnak, amely a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt módosítja, hogy a magyar állampolgároknak egy olyan teljes körű, közhiteles hatósági nyilvántartásának alapjait rakja le ez a törvénymódosítás, amely meggyőződésünk szerint teljesen kihúzza a talajt a kormánypártok érvelése alól, hogy miért van szükség választási regisztrációra. Hiszen ott nagyon sokszor érveltek a magyar állampolgárságot szerzett, határon túl élő magyarok regisztrációjával kapcsolatban, miközben ez a törvénymódosítás a magyar állampolgárok teljes körű hatósági nyilvántartásának alapját rakja le.
(12.40)
Tehát nemcsak az a lakcímnyilvántartás, amely a Magyarország illetékességi területén élő és itt állandó lakóhellyel és lakcímmel rendelkező állampolgárok közhiteles nyilvántartása, hanem valamennyi bárhol élő magyar állampolgár teljes körű közhiteles hatósági nyilvántartása.
Megítélésünk szerint, ha ez így van - márpedig ezt a célkitűzést államtitkár úr sem tagadta -, akkor teljesen indokolatlan az az érvelés, hogy szükség van választási regisztrációra; megerősített bennünket abban, hogy kifejezetten pártpolitikai és hatalmi érdekek vezették akkor a kormánykoalíciót, amikor a választási regisztrációt bevezette.
A másik kérdés, amelyről beszéltünk a bizottságban, az a területfejlesztési és területrendezési törvény módosítása, amely fenntartja a kistérséget mint területfejlesztési statisztikai kistérséget. Ott az erre vonatkozó kérdéseinkre adott válasz már egy picit többet üzent, mint ami önmagában ebben a módosításban benne volt.
Őszintén örülök annak, hogy Répássy államtitkár úr az expozéjában külön kitért arra, hogy nemcsak és kizárólag az európai uniós források még ebben az EU-s költségvetési évben való lehívhatósága az, amely miatt fenn akarják tartani ezt a szisztémát, hanem beszélt a területi kiegyenlítésről, és beszélt a hazai forrásokról is e tekintetben. Tehát én jónak tartom ezt az elemét ennek a törvénymódosításnak, mert azt gondolom, hogy a kistérségi társulási rendszer az előző évek átalakításainak egy nagyon sikeres része. Személyesen is vállaltam és vállalok ebben felelősséget ma is. Azt gondolom, hogy az ilyen típusú együttműködéseknél nemcsak a törvényi normaszöveg az, amely érdemben és hatékonyan tudja segíteni a jobb színvonalú feladatellátást, a kistérségek hármas funkcióját, az önkormányzati, a területfejlesztési, az államigazgatási funkció betöltését, hanem az is, hogy hogyan szoknak össze a szereplők, hogyan tudják megtalálni az adott kistérséghez tartozó települési önkormányzatok a számukra legjobb, legmegfelelőbb feladatellátást.
Tehát én két területen is tapasztaltam azt, hogy a kormány ezt a kistérségi rendszert eredményesnek és sikeresnek tartja. Egyrészt, hogy a közfeladat-ellátáshoz a többletnormatívát fenntartották 2011-ben, 2012-ben, a '13-as költségvetésben is a közös feladatellátás többletnormatívája élni fog, másfelől pedig ez a beterjesztett módosító javaslat, amelyet megerősített igazából a célkitűzéseiben államtitkár úr expozéja is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés