SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kár, hogy az alelnökünk, Zsigó képviselő úr pont most lépett ki, de bizonyára mire befejezem, vissza fog érni a terembe. Szeretnék rendkívül konstruktív lenni, ahogy önök ezt igényelték.
Az alelnök úr nemrég kiadta a sajtóközleményét, amiben összefoglalta a mai vitanap értelmét. Szeretném a frakcióm részéről jelezni, hogy az alelnök úr közleményét alkalmasnak tartjuk arra, hogy ez például egy irányt jelöljön ki abban, amiről szakmai vitát le fogunk folytatni. Vannak benne olyan elemek, amikkel egyetértünk, van olyan, amiben szakmailag pontosítani kell. Mindenképpen szeretném az utolsó mondattól való eltérésemet jelezni, de az összes többiben van helye szakmai diskurzusnak, úgyhogy visszazökkenhetünk ebbe a szakmai körbe.
Tisztelt Ház! Ez is egy lehetőség arra, hogy érdemi vitát folytassunk le, de ez mindenképpen egy jelzés volt részünkről, hogy erre is nyitottak vagyunk, nem csak az önök vádaskodásaira.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés