DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék mind a két előző felszólalásra reagálni. Az egyik, hogy Lendvai képviselő asszony azt mondja, hogy nem szabad jogokat megvonni azoktól, akik nem kötöttek házasságot. Ők nem kérnek jogot! Nem kérnek kötelezettséget, ezért nem kötnek házasságot.
És fordítsuk már meg egy kicsit! Azt tetszett mondani, hogy mintegy 800 ezer ember él élettársi kapcsolatban. Akkor több millió él házasságban, illetve volt házasságban. Most akkor azokat a házastársakat fogjuk lebecsülni, hogy az ő szintjükkel azonos jogokat biztosítunk az élettársaknak, akik nem vállalnak közösséget! Ezzel, azt hiszem, azokat sértem meg, ha ezt egy szintre emelem, akik ma házasságban élnek.
Schiffer képviselőtársamnak szeretném a következőt mondani. A bejegyzett élettársakkal kapcsolatos kérdéskört 2009-ben rendezte a Magyar Országgyűlés. Ismereteim szerint 132 bejegyzett élettársi pár van Magyarországon. Ha ezt kiszámolom, ez nincs 250 ember. Nem azt mondtam, hogy a 250 ember legyen jogfosztott, azt mondtam, hogy az ő problémájukat rendezi a 2009-ben elfogadott törvény. És minden egyes lehetőségük rendelkezésre áll.
És amit szeretnék hangsúlyozni: a ma hatályos családjogi törvény és az elmúlt 12 év alatti összes családjogi törvény sehol egy hangot nem beszélt az élettársakról. Kizárólag a polgári törvénykönyv annyiban foglalkozott az élettársakkal, hogy az élettársi vagyonközösségnél nem a házasság szerinti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) fele-fele arányban van vagyonosztozás, hanem jövedelem arányában. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés