DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én még akkor nyomtam meg a gombot, amikor a polgári törvénykönyv Negyedik könyvével kapcsolatos észrevételek és javaslatok hangzottak el itt a tisztelt Házban. A benyújtott módosító indítványok is rávilágítottak számomra arra, hogy a törvényjavaslat jogpolitikailag legvitatottabb része a családjogi könyvön belül az élettársi és a bejegyzett élettársi viszonnyal kapcsolatos rendelkezések.
Meggyőződésem, hogy a hatályos magyar jog - itt a jelenleg hatályos polgári törvénykönyvet értem alatta - párkapcsolatokkal kapcsolatban megfogalmazott hármas formáját kell kiemelni. Tehát a jelenleg hatályos jog ismeri a házasságot, ismeri a bejegyzett élettársi viszonyt és az élettársi viszonyt is. A különböző neműek párkapcsolatának jogi elismerésénél pedig kétféle kategóriát említ meg: a házasságot, valamint az élettársi kapcsolatot, az azonos neműeknek pedig szintén választási lehetősége van, bejegyzett élettársi kapcsolatban vagy pedig élettársi kapcsolatban élhetnek.
Az elhangzottak alapján azt gondoltam, hogy ha összehasonlítjuk a jelenleg hatályos törvényt, illetőleg az előttünk lévő kódexben megfogalmazottakat, akkor talán sokkal inkább a benyújtott módosító indítványok közötti ellentétek ellentmondásait egy kicsit csitítani lehet.
A jelenleg hatályos polgári törvénykönyv az élettársi kapcsolat fogalmát és annak vagyonjogi hatásait az 1959. évi IV. törvénynek egyrészt a 685/A. §-a, valamint az 578/C. §-a tartalmazza, és ez utóbbinál kiemelném - és itt visszahivatkoznék arra, amit Rubovszky képviselő úr is említett -, hogy ez a szakasz a kötelmi jog részben található meg, és a kötelmi jog részben a társaságról szóló fejezetben. Ez azért nagyon fontos, mert itt az ellentmondásokból, illetve a különböző véleményekből úgy vettem észre, hogy nagyon sokan a Rubovszky úr által elmondottat nem fogadták el.
Ha összehasonlítjuk a jelenleg hatályos Ptk.-ban a 685/A. §-t és az előttünk lévő kódexben a VII. cím alatt megfogalmazott "Az élettársi kapcsolat létrejötte és családjogi hatásai" cím alatt az élettársi kapcsolat definícióját, akkor azt kell mondanom, hogy szinte azonos szövegkörnyezetet találunk, és az élettársak vagyoni viszonyaira a jelenleg hatályos mindössze egy rendelkezést tartalmaz, és a Ptk. 578/C. §-a rögzíti, hogy az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont.
Álláspontom szerint ezekből az következik, hogy az élettársi viszony nem az élettársak akaratnyilvánításával keletkezik, hanem egy ténylegesen fennálló élethelyzethez fűz a jogalkotó jogkövetkezményeket. Jelenleg ugyanis az élettársaknak nincs törvényes öröklési jogi státusa, úgy, ahogy az elhangzott itt a bejegyzett módosító indítványoknak a fényében is.
A hatályos jog alapján, ami 2009 óta az élettársi kapcsolat esetében lehetővé tette a nyilvántartás létrejöttét, ez pedig az élettársi nyilatkozatok nyilvántartását jelenti, amelyet egy közjegyzői nemperes eljárás keretében lehet megtenni. Azt hiszem, ez minden jogász előtt ismert. Viszont ha az új polgári törvénykönyv tervezett szabályait megnézzük, akkor mind a Negyedik, a családjogi könyvben, amely bővíti az élettársak jogait és kötelezettségét, másrészről a Hetedik könyvben, amire a módosító indítványok zöme is irányul, az öröklési jogi könyvben törvényes öröklési jogot biztosít az élettársak számára.
De nézzük meg, hogy ez hogyan is jelenik meg a jelenleg hatályosban, illetőleg a módosításban, illetve a jelenlegi kódexben.
A törvényjavaslat Negyedik könyve külön részben szabályozza az élettársak jogait és kötelezettségeit, az élettársak fogalmát meghatározza. Itt vissza kell utalnunk az Alkotmánybíróság döntésére, ez a 14/1995. (III.13.) számú alkotmánybírósági határozat, amelynek fényében szinte azonos fogalmi körbe helyezi az élettársak meghatározását, mint ami a jelenleg hatályos polgári törvénykönyvben is megtalálható, és a törvényjavaslat előírja az élettársak számára a kölcsönös együttműködést és a támogatási kötelezettséget. A vagyoni viszonyok rendezése körében pedig lehetőséget ad arra, hogy az élettársi vagyonjogi szerződés kötésére és ennek országos nyilvántartásba vételére kerüljön sor.
A kódex azonban a házassági vagyonjogi szerződés mintájára nagyobb nyomatékot kíván adni a vagyoni viszonyok előzetes rendezésének, ugyanakkor szerződés hiányában az élettársak között egy, a közszerzeményi rendszerhez hasonló törvényes vagyonjogi rendszer körvonalát is meghatározza.
Bővülnek az élettársak jogai a kapcsolat megszűnése esetén, e körben új jogintézményként kerül bevezetésre az élettársak egymással szemben fennálló tartási kötelezettsége, illetve a törvényjavaslat rendezi a lakáshasználat szabályait is, ami már itt elhangzott Rubovszky képviselő úr, illetőleg az ellenzéki képviselők kontra módosításai vitájában.
A törvényjavaslat lehetőséget ad arra, hogy hosszabb ideig fennálló élettársi kapcsolat megszűnése esetén a rászorult élettárs tartást követelhessen, de ennek is vannak feltételei, mégpedig a kódexből kiolvasható, hogy ha az élettársi kapcsolatból gyermek születik, akkor egy év, egyébként pedig a tízéves együttélés alapozza meg a tartási jogosultságot a volt élettársakkal kapcsolatban.
Amit még kiemelnék, ez a Hetedik könyv, mert a Hetedik könyv az élettársaknak öröklési jogi intézményt biztosít, és itt főleg ami kiemelkedik, az pedig a dologi jogilag védett személyes szolgalom formájában használati jogot ad az örökhagyóval közösen lakott lakásra és a közösen használt szokásos berendezési és felszerelési tárgyakra. Itt is a tízévi együttélés szükséges a lakáshasználati joghoz, másodszor pedig további feltétele az öröklésnek, hogy az életközösség az örökhagyó halálakor is fennálljon.
Azt gondolom, hogy ha összehasonlítjuk a jelenleg hatályos, illetőleg az előttünk lévő kódexet a benyújtott módosító indítványok fényében, akkor sokkal inkább kezelhetők azok az ellentmondások, amelyek itt megfogalmazódtak képviselőtársaim részéről.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés