KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A felszólalásomban szeretnék arról beszélni, szeretnék oda visszatérni, amiről a népi kezdeményezés szól: a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási dolgainak megoldásához. Ha már egyszer adódott ez az alkalom, ha már egyszer több mint 80 ezer ember aláírása gyűlt össze, és azt gondolom, hogy jó nagy tartalék volt még ebben a 80 ezer emberben, ebben a számban, s ha már egyszer mód és lehetőség nyílik rá, hogy ezzel foglalkozzunk, akkor szeretném, ha az időnket erre szánnánk.
Akik az ország más részeiben laknak, gondolom, azok számára érdemes elmondani, érdemes megerősíteni, és győri képviselőként, az Alsó-Szigetköz megválasztott országgyűlési képviselőjeként szeretném megerősíteni, hogy erősen foglalkoztatja az ott élő embereket ez a kérdés. Szeretnék arra utalni, hogy szerintem fontos a szám. Biztos, hogy nagyon sok, országos jellegű kezdeményezést lehetne helyi, térségi erővel indítani, de pont az, amire hivatkoztam, hogy ott, az emberek között járva ezt az egész kezdeményezést, ezt az egész akciót végigkövetve, figyelemmel kísérve azt láttam, hogy a 80 ezret jóval meghaladná az a szám, ha valamivel több nap, valamivel több idő lett volna rá, vagy ha később történt volna ezeknek az aláírásoknak a leadása. Szerintem ez egy nagyon jelentős szám, és szerettem volna erről mindenképpen megemlékezni.
Szerintem fontos, hogy eredményt ért el a kérdés, fontos, hogy a parlament foglalkozik ezzel a kérdéssel, és ha pontosan szeretnénk fogalmazni - és pontosan szeretnék fogalmazni -, akkor azt kell mondanunk, hogy ismét foglalkozik ezzel a kérdéssel. Azt nyilván az ország nagyon kevés helyén tudják, hogy az elmúlt hosszú-hosszú években rengeteg szakmai munka, szakmai vita volt ebben a kérdésben - helyben legalábbis így volt -, rengeteg vita, rengeteg érv és rengeteg ellenérv volt, és ez nem baj, hogy vannak érvek és vannak ellenérvek. Talán ez a nagyon nagy szám, az aláírók nagyon nagy száma egy kicsi türelmetlenséget is kifejez; azt fejezi ki, hogy a hosszú idő után a sok jó szándékú vitának, az érveknek és az ellenérveknek szeretnék már az ott élő emberek látni a végét. Én magam most ezekkel a szakmai érvekkel ebben az időkeretben nem szeretnék foglalkozni, nem szeretném ezeket feleleveníteni, csak utalnék rájuk, és csak részlegesen utalok rájuk, hiszen nagyon-nagyon hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindenről van itt szó, amellett, hogy vízmegosztási kérdés, árvízvédelmi kérdés, élőhelyi kérdés, turizmus, idegenforgalom, ivóvízbázis kérdése, és ahogy mondtam, még lehetne hosszan sorolni a szempontokat, akár olyan megközelítésben, hogy milyen szándékok és tervek - ahogy polgármester úr is, államtitkár úr is utalt rá - és megoldásra váró feladatok vannak akár az alsó-szigetközi, akár a felső-szigetközi szakaszon.
A parlament fenntartható fejlődés bizottságának kihelyezett ülése sok-sok érvet hozott ismét felszínre ezek közül a szakmai érvek közül.
(11.00)
Nagyon hálás vagyok a bizottság tagjainak, elnökének, alelnökének, Fejér Andornak, Bartos Mónikának, itt a korábbi szóló ellenzéki képviselő úrnak, hogy sok energiát szántak arra, hogy ezeket a szándékokat, érveket, ellenérveket a bizottsági ülés keretei között végig tudják beszélni, fel tudják eleveníteni.
A mostani mondandómban, a mostani időkeretemben én a következőre tenném, a következőre helyezném a mondandóm hangsúlyát. Örülök annak, mert úgy gondolom, hogy ismét újult erővel valamifajta jó megoldás keresése kezdődhet el, jó megoldás keresése kezdődött. Szeretném tolmácsolni önöknek az ott élő, a választókerületemben, az Alsó-Szigetközben élő emberek véleményét, de nem csak az ő véleményüket. Ahogy említette polgármester úr, velünk vannak most itt a karzaton, az ülésteremben a szigetközi települések polgármesterei, Babos Attila, Dunaszeg kiváló polgármestere - a sok kiváló polgármester között őt említeném személy szerint és név szerint -, azért őt említem, hiszen ő annak a térségi fejlesztési testületnek a vezetője, elnöke, amely nagyon sokféle gondolatnak adott helyet, és ahogy azt megállapítottam, megállapíthattuk korábban, az nagyon fontos, hogy sokféle vélemény, érv és ellenérv tudott elhangozni az elmúlt esztendőkben, és azt gondolom, hogy ez az elkövetkezendő időszakra is erőt és esélyt adhat mindannyiunk számára.
Azt szeretnénk, és Babos Attila és az ott élő polgármesterek is azt szeretnék, ha a mostani parlamenti vitának a folyománya egy intenzív és eredményre jutó hazai szakmai egyeztetés, és ahogy államtitkár úr utalt rá, ha szükséges, akkor valamifajta újult erővel folyó nemzetközi egyeztetés lenne, amivel jobb kilátásai lehetnének a Szigetköznek; fontosnak tartottam, hogy ezt elmondjam önöknek. De szeretném azt megerősíteni, ha már a számokról beszéltem a felszólalásom elején, hogy ez nemcsak a szigetközi embereket foglalkoztatja. Az a választókerület, amelyet képviselek, egészen a Bakony aljáig nyúlik, és egészen nagy élmény volt - ha szabad így fogalmaznom -, nagyon-nagyon jelentős lakossági, az ott élő embereket is nagyon jelentősen megérintő kérdés és megnyilvánulás volt az a nagyszámú aláírás, ami például a Bakony aljáról gyűlt össze ebben a kérdésben. Azt gondolom, hogy ez egy üzenet mindannyiunk számára, egy nagyon fontos lehetőség pont azzal az említett kihelyezett fejlesztési bizottsági üléssel, ott olyan képviselők felszólalásaival, megszólalásaival, akik nem kötődnek életüknél fogva a Szigetközhöz, Győrhöz vagy Mosonmagyaróvárhoz, hogy ez talán olyan probléma, ami egy átlagos magyarországi helyi problémánál mégiscsak egy kicsit nagyobb probléma, ezt is szerettem volna megerősíteni önöknek. Úgy látom, hogy az elmúlt két esztendőben a kormány biztosítja azt a hátteret, amivel sok szempontú megközelítéssel lehet ezt a kérdést, az előttünk álló feladatokat megvizsgálni, ezeket a hatásokat, a lehetséges megoldásokat megtalálni. Nagyon remélem, és én abban bízom, hogy ez a mai parlamenti nap, ez a mai parlamenti lehetőség felgyorsítja ezt a folyamatot, amivel a Szigetközben élő emberek jövője biztonságosabb lehet.
Szeretnék arra utalni, mert térségi képviselőként nagyon fontosnak tartom, hogy nagyon sok kormányzati szándék és erőfeszítés most végül célba ért, és most egy kicsit másra szeretnék utalni, mint amire államtitkár úr és polgármester úr is utalt, hiszen a 30 milliárdos országos projekt keretében végre, térségi képviselőként és helyi polgármesterekkel és korábbi polgármesterekkel közösen egy nagyon régi problémára az árvízvédelem tekintetében sikerül választ találni, majd megoldást, Dunaszentpál, Mecsér árvízvédelmi művének, védművének a megépítése a Széchenyi-terv keretében most megvalósulhat. A 2002-es nagy árvíz hívta fel talán a legelemibb erővel a figyelmet arra, hogy bizony, sokszor nagyon-nagyon hosszú előkészület után, de mindig kitartóan, mindig higgadtsággal, és mindig kellő türelemmel sokféle szempontot és sokféle érdeket az ott élő emberek érdekében célba tudunk juttatni.
Azt gondolom, hogy mind a hatóságok, mind az állami szervezetek, mind a különböző civil szervezetek és mind a parlamenti képviselők, mind a polgármesterek bármilyen régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, olyan megoldásra fogunk tudni majd jutni, ami a Szigetközben élő emberek számára biztonságosabbá teszi a jövőt. Biztos vagyok abban, és nagyon remélem, hogy ez a mostani parlamenti lehetőség, ez a mostani parlamenti vitanap, disputa lehetőséget ad arra, hogy a megoldásra váró kérdések választ nyerjenek, és felgyorsuljon a folyamat.
Köszönöm szépen, elnök úr, a szót, és köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés