BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Jávor képviselő úr, ez egy nagyon helyénvaló megközelítés és nagyon jó javaslat. Megmondom őszintén, hogy szívem szerint én támogatnám is, ugyanakkor magának a törvényjavaslatnak az előkészítését megelőzte egy belső szakmai vita és konzultáció. Én a magam részéről és talán a szakma részéről is nagyon fontos előrelépésnek ítéltem és ítélem meg azt, hogy végre nevesítetten, egy önálló költségvetési előirányzatként fog megjelenni ez a tétel már a jövő évi költségvetésben is, ami valóban lehetőséget biztosít arra, hogy a mindenkori pénzügyminiszteri megfontolások figyelembevétele mellett a szakmai szempontok érvényesítését is lehetővé fogja tenni, és valóban azokra a célokra is, amelyeket fölvázolt a képviselő úr. Akár energiahatékonysági és megújulóenergia-technológiák installálását, fejlesztését elősegítő beruházásokra is fel lehet majd használni.
Éppen ezért a kompromisszumért, hogy nevesíteni lehetett ezt az előirányzatot, zöldgazdaság-fejlesztési előirányzatot, amely összességében éghajlatvédelmi célokat, kibocsátáscsökkentési célokat fog majd szolgálni - amelyben benne vannak burkoltan az energiahatékonysági és megújuló energiás beruházások is - én a magam részéről nem szeretném kockára tenni, tehát ez egy fontos eredmény. Mondom, szívem szerint beszélt a képviselő úr, ez elfogadható, tudomásul vehető, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a kormánypárton belül is vannak zöldebben gondolkodók, vannak olyanok is, akik ezt kevésbé tartják fontosnak, gazdasági szempontokat néznek csak, ezeket a szempontokat (Az elnök csenget.) egyesíteni kell. Egy vállalható kompromisszumos passzus került be ebbe a törvényjavaslatba.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés