DR. VAS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2012. december 10-én megtartott ülésén a Magyarország Alaptörvényének harmadik módosításáról szóló T/9400. számú javaslatot megtárgyalta, 17 igen, 5 nem és 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
A többségi véleményt adó képviselők közül Salamon László elnök úrral ketten szólaltunk fel. Egyrészt az ellenzéki képviselőknek kifejtettem, hogy korábban is voltak a jelen lévő képviselők kétharmadával elfogadott törvények. Ezt az új alaptörvény sarkalatos törvénynek minősíti, és a jelen alaptörvény szerint kevesebb olyan törvény van, amelyhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Salamon elnök úr részletes tájékoztatást adott a sarkalatos törvények, illetve a kétharmados törvények alakulásáról, egészen a rendszerváltástól napjainkig. A többségi véleményhez tartozó képviselők ezen kívül más véleményt nem fejtettek ki. Úgy gondolom, hogy az előterjesztés meggyőzte őket.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés