DR. BAJA FERENC (MSZP): Nem fogadom el a választ, elsősorban azért nem, mert az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvényt be kell majd vezetni. Az a jogi út, amelyet járni kívánnak, járhatatlan. Ez az egyik oka, amiért nem fogadom el.
A másik: természetesen a kompetenciáját nem kérdőjelezem meg az eGOV Kft.-nek, de azt igen, hogy miért fizetnek 25 millió forintot arra, amely munkát egyébként nem kell elvégezni, hiszen az elkövetkezendő időszakban ilyen típusú ügyintézés nem lesz.
Befejezésül: azt is szeretném világossá tenni, hogy elfogadhatatlan ellenzéki képviselőként, gondolom, a kormánypárti képviselőknek is, hogy nem egy egységes kormányzati álláspont van. Engem nem érdekel, hogy a fejlesztések hol maradtak el. Önök a jogszabályokat megalkották. A kormány egységesen felel azért, hogy a végrehajtás is rendben legyen, de nincs rendben. Továbbmegyek, a járási hivatalok, amelyeket ma a miniszterelnök úr felavatott, internet- és ügyfélkapu-kapcsolat nélkül jönnek létre. Jelenleg bevezetnek egy olyan elektronikus rendszert, amelynek semmilyen műszaki feltétele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem valósul meg január 1-jétől, ezért nem fogadom el a választ.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés