DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság alelnöke: Köszönöm szépen. Azért sajnálom képviselőtársamat, Tóbiás képviselő urat, frakcióvezető-helyettes urat, mert el kell olvasni a szöveget: pontosan meghatározza, általános érvényű állásfoglalást adtunk meg a plénum számára, de meglehetősen konkrét a szöveg. Tehát ha csak a (2) bekezdést nézi, akkor abból pontosan látja, hogy egyébként a felszólalása tartalmát érdemben érintő véleményét az ülésvezetői teendők átadása mellett képviselői felszólalás keretében adhatja elő. Nem tudom, hogyha ebben nem lát konkrétumot a képviselő úr, akkor nagyon sajnálom.

Kérem a tisztelt Házat, hogy a szocialista frakció indítványát szíveskedjék elutasítani.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu