DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Az egyik országos napilapban a közelmúltban egy tényfeltáró tudósítás jelent meg "Lyukóbánya - Magyarország egyik legnagyobb nyomortelepe" címmel. Idézem a cikket: "Lyukóvölgy Miskolc mellett fekszik, szinte egybeépült a várossal. Valaha itt virágzó hétvégi telkek, hangulatos víkendházak voltak, ma itt a legszegényebbek élnek. A településen nincs közmű, csupán áramszolgáltatás. A vizet több száz méterről hordják, ami télen a fagyos, havas utakon nem könnyű. Lyukóbányán szinte nincsenek aszfaltozott utak, sárban és jégen csúszkálnak a gyerekek az iskolába, ahová sokszor vizesen, sárosan érkeznek meg."
Pintér Sándor belügyminiszter úr nemrég az egyik országos hetilapban értékelte belügyminiszteri tevékenységét, amelynek kapcsán elmondta, és idézem belügyminiszter urat: "Vannak, akik ma már jobban érzik magukat az utcán, például Miskolcon, a Lyukóban, melynek lakásait, házait néhány éve elfoglalták a hajléktalanok, különféle jogtalanságokból élő emberek, a közigazgatás tétlenül nézte. Ma ez a hely ismét Miskolc ékszerdoboza." Kijelentésével egy időben Miskolc város közgyűlésének közmeghallgatásán a középpontba került Lyukó helyzete. A városi lap az alábbiakat írta erről a közmeghallgatásról. "Lyukóbánya romló közbiztonsági helyzete volt a legfőbb témája Miskolc közgyűlésének hétfői közmeghallgatásán. A városrészben egyre nagyobb méreteket öltő betörések, lopások, fosztogatások mellett több alkalommal merült föl a közösségi közlekedés kérdése is. A közmeghallgatás során elszabadultak az indulatok."
Az egyik felszólaló szintén azt állapította meg, hogy évről évre egyre nagyobb a probléma. Idézem ezt a felszólalást. "A városrészben elkezdtek lopni, fosztogatni, visznek mindent, ami mozdítható. A problémára tavaly is felhívtuk a figyelmet, azóta ellopták a faházunkat, 9 gyümölcsfánkat, a kerítést. Ki fog kárpótolni ezért minket?"
(15.20)
Egy másik lakó arról panaszkodott, hogy a hétvégi házát az elmúlt években 23-szor törték fel, tettest a rendőrség egy alkalommal sem tudott felderíteni. Szintén az egyik felszólaló azt mondta, hogy rettegve járnak ki az ingatlanjaikhoz, rettegnek attól, hogy mit lopnak el a következő alkalommal, hiszen visznek mindent, ami a föld felett van.
Mint ahogy a közmeghallgatáson is elhangzott, a lakossági véleményekből is egyértelmű, hogy Lyukóbánya nem Miskolc és nem az ország ékszerdoboza, úgy, ahogy ezt Pintér Sándor úr gondolta. Ebből a kijelentésből csak arra lehet következtetni, hogy önöknek fogalmuk sincs arról, hogy mi történik Miskolcon, mi történik az országban, és jelesül mi történik Lyukóban.
Mindezek alapján, Pintér úr nincsen itt, de azért államtitkár úrtól - gondolom, ő fog válaszolni - azt szeretném kérdezni: tényleg úgy gondolják, hogy Lyukóbánya Miskolc ékszerdoboza? (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés