DR. VAS IMRE, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2013. február 11-én megtartott első ülésén megtárgyalta az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló T/9598. számú törvényjavaslatot, és azt 18 igen, 5 nem és 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.

A többséghez tartozó képviselők elfogadták az államtitkár úr előterjesztésében elmondottakat, mármint amit a bizottsági ülésen mondott el, különös tekintettel arra, hogy államtitkár úr elmondta, hogy a javaslat megfelel mind az Alkotmánybíróság, mind pedig az Európai Unió Bírósága határozatában foglaltaknak. Így az alkotmányügyi bizottság általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu