BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy támogatják a Házszabálytól való eltérést. Jó példa ez arra, hogy olyan ügyekben van néha együttműködési lehetőség, ami kifejezetten az emberek érdekét szolgálja.

Ugyanakkor szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy teljesen nyilvánvalóan a kormánynak sosem volt az a szándéka, amit a Jobbik parlamenti képviselője mondott. Ezt az is bizonyítja, hogy nem az ellenzéki pártok kezdeményezték a törvénymódosítást, még csak nem is a kormánypártok, hanem éppen a kormány, és a kormány kérte a Házszabálytól való eltérést is.

Örülök neki, hogy ebben a kérdésben egyet tudunk érteni, és az emberek ügyes-bajos dolgain segíteni tudunk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu