VÁGÓ GÁBOR (független): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez eléggé szörnyű, hogy itt a Fidesz, az MSZP folyamatosan egymást dobálja ugyanazzal a sárral, amely sarat a közös biliből vették ki, (Derültség.) hiszen nyilvánvaló, hogy például amikor a Közgép aranyárban építi meg a Szajol-Püspökladány vasútszakaszt, vagy amikor Európa-rekorder áron építtetett az MSZP-kormányzat alatt autópályákat a magyar kormány, akkor ott ez a pénz valahová eltűnt, és nem azt kérdezik meg, hogy hol van az a pénz, hanem egymásra dobálják azt, hogy te loptál, te loptál, miközben nyilvánvaló, hogy mind a ketten loptak. (Zaj a kormánypártok soraiban.)

Azt kellene igazából, tisztelt képviselőtársaim, rendbe tenni, hogy az építőipar helyzetének a javításában a korrupciótalanítás az elsődleges lépés, és utána, igen, amit Bencsik képviselőtársam itt mondott, a belső piacokat gerjesztő beruházásokra van szükség. Ilyen volna például az államilag támogatott bérlakás-építési program, ilyen volna az energiahatékonysági felújítások programja, ami szóban nagyon szépen elhangzik minden egyes parlamenti ülésen, de a gyakorlat azt mutatja, hogy egy nap alatt zárulnak a pályázatok, és csak fillérek jutnak a lakosságnak, az állami felújításokról már szó sincsen. Amikor az építőipar valódi felállításáról volna szó, akkor nincsen egyetlenegy épkézláb javaslat sem.

No de amelyik törvénytervezetet most tárgyaljuk, azért lássuk be, ez nem megoldás, ez egy félmegoldás; fontos, jó lépés, de nem végleges megoldás. Azt kérem, tisztelt képviselőtársaim, főleg a Fidesz és az MSZP részéről, hogy fejezzék be az egymásra mutogatást, mert ugyanarról beszélnek. Egy kutya a két banda!

Forrás: parlament.hu