DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Bárándy Gergely képviselőtársamnak ahhoz a mondatához, gondolatához szeretnék kapcsolódni, amivel a végén fölhívta a figyelmét az egész parlamentnek, nem csak a kormánypárti többségnek arra, hogy milyen tanulsággal kell szolgálnia ennek az esetnek. Az önök kormányzása alatt jó néhány esetben előfordult már az, hogy olyan kérdésben mondta ki az Alkotmánybíróság egy-egy szabályozás, az önök által elhatározott vagy végrehajtott jogi szabályozás alkotmánysértését, amelyre egyébként itt a Házban ellenzék és más jogászok, szakemberek a nyilvánosság előtt felhívták a figyelmet.

Önmagában is persze egy kormánynak meg egy kormánypárti többségnek presztízsveszteséget jelent az, ha az Alkotmánybíróság megváltoztatja vagy megsemmisíti a döntését. Azt gondolom, ilyen bárkivel előfordulhat, még jó szándék esetén is. De az, ahogyan önök ezt kezelték az elmúlt években, hogy ha valaminek az alkotmányellenességére rámutatott az Alkotmánybíróság, az első reakciójuk az volt, hogy alaptörvényt módosítanak, és majd beleírjuk, ez azt mutatja, hogy nem akarják levonni a tanulságot. Pedig, államtitkár úr, amikor az alkotmányügyi bizottságban azt mondta, hogy hát pedig jó lenne valami jó kis szakmai megoldás akár az ellenzék részéről is, hogy hogyan lehet jogszerűen reparálni ezt a helyzetet vagy helyreállítani a jogszerű állapotot; hát, államtitkár úr, ez a történet is azt mutatja, hogy rombolni sokkal könnyebb, mint utána valamit jogszerűen megoldani. Azt gondolom, hogy az a kár, amit ez a szabály - meg még sok más ilyen szabály - okozott, nehezen hozható helyre, tehát egyszerűbb lenne azt el nem követni.

Az MSZP, ha kormányra kerül, akkor eszerint fog eljárni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu