DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak annyival szerettem volna kiegészíteni, mert a két perc kevés volt ehhez, hogy tehát '89-től napjainkig számtalan olyan feljelentés, beadvány született az ügyészséghez, rendőrséghez, és számos helyre, az európai fórumokra is, hogy ítéltessenek el azok a személyek, akiket önök is említettek.

Megneveztük Biszku Bélát, de nem csak ő az egyetlen ilyen típusú rendszerműködtető. A hatóságok minden alkalommal azzal utasították el ezeket a feljelentéseket, hogy az írott jog szerint ezek nem bűncselekmények; akkor, tehát az elkövetéskor, illetőleg a regnálás időszakában nem bűncselekmények.

Van olyan típusú egyébként - és ebbe talán lehet kapaszkodni -, van olyan típusú bűncselekményfajta, tehát büntetőtörvényi tényállásban vagy az akkori büntető törvénykönyvben lévő büntetőtörvényi tényállásban - hazaárulásra gondolok és így tovább -, amelyek esetében talán megfontolás tárgyává tehető mind a mai napig egyébként a feljelentés megtétele, illetőleg erre is történt már reagálás vagy legalábbis bejelentés. Azonban az esetek többségében, különösen bírók, ügyészek esetében a leggyakrabban arra hivatkozással utasították el a hatóságok a feljelentéseket, hogy az akkori cselekmény szerint azok nem voltak, mondjuk úgy, elítélhető személyek, illetőleg nem volt elítélhető maga a cselekmény.

Tehát röviden ennyivel szeretném kiegészíteni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu