BENCSIK JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2008-ban ránk köszöntött globális pénzügyi válság világosan megmutatta a korábbi szocialista kormányok által gyakorolt energiapolitika gyengeségeit. Az állami tulajdonban lévő, energiatermelést és -elosztást szolgáló nemzeti vagyon külföldi tőketársaságoknak áron alul történő értékesítésével, valamint az ezzel együtt garantált, 10 százalékot megközelítő üzleti haszon biztosításával kiszolgáltatott helyzetbe hozták a magyar lakosságot. Veszített súlyából az energiaellátás közszolgáltatási jellege, a piac koncentráltsága megnövekedett, a közösségi tulajdon szintje pedig lecsökkent. Az energiapiaci liberalizációval a végfogyasztói árak nem csökkentek, hanem lendületes növekedésnek indultak. Két szocialista kormányzati ciklus alatt a gázárak többszörösükre emelkedtek. Elmélyült az energiaszegénység, a távfűtés elveszítette versenyképességét.

A fent említett kedvezőtlen folyamatok egyértelművé tették, hogy a szocialista kormányzás idején az állam elhagyta a fogyasztók védelmét szolgáló őrhelyét, és a tőkeérdekek oldalára állt. A kormányváltást követően előkészített és az Országgyűlés által elfogadott nemzeti energiastratégia szakítani kívánt ezzel a fogyasztók szempontjából elfogadhatatlan kormányzati gyakorlattal. Elsődleges nemzeti érdekként azonosítottuk a lakossági, intézményi és gazdasági fogyasztók biztonságos energiaellátását a legkisebb költség elvének figyelembevétele mellett.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az energetikában is döntő fontosságú feladatának tartja a korábbi években rövid távú költségvetési megfontolások és a tőkés társasági haszonérdekek alapján feladott állami pozíciók újraépítését. Megállapításra került, hogy az új energiastratégia céljai - köztük különösen a fogyasztók megfizethető energiaellátásának biztosítása - kizárólag az állami szerepvállalás megerősítésével teljesíthetők. Ezért került sor a kormányzás első két kévében az energiapiaci szabályozás szigorítására, a maximálisan elérhető profit mértékének megfelezésére. Az intézkedéseknek köszönhetően a magyar gáz- és távhőfogyasztókat mintegy 30 százalékos további áremelkedéstől sikerült megvédeni.

Az állami tulajdon mértékének növelése, valamint a nemzeti energetikai társaság tevékenységi körének bővítése további, az energiaárakat lakossági szempontból kedvezően érintő beavatkozásra nyújtott lehetőséget, s ennek köszönhetően kerülhetett sor januártól a 10 százalékos rezsicsökkentésre. Az új árszabályozási rendszer kialakítása során egyértelművé vált, hogy az engedélyes szolgáltatók - bár a hazai szabályozás előírásait betartva - igyekeztek tevékenységeik egy részét kivonni a piac regulációját ellátó Magyar Energia Hivatal látóköréből. Többek között azért vált szükségessé a jelenlegi törvénymódosítás, hogy a szolgáltatók ne szervezhessék ki az informatikai, karbantartási, humánerőforrás-szolgáltatást saját társaságcsoportjuk valamely tagvállalatába, ahol az Energia Hivatal már nem végezhet részletes költségvizsgálatot. Az ellenőrizhetőség hiányára tekintettel a kiszervezéseket - figyelemmel annak indokolatlanul magas költségszintjére - indokolt mielőbb megszüntetni és az engedélyesekhez visszatelepíteni.

A törvényjavaslat jelentős lépéseket irányoz elő a közvilágítás közszolgálati jellegének megteremtése érdekében is. Az Energia Hivatal jogkörét bővítve, a közvilágítási berendezések üzemeltetésének folyamatosságára és biztonságára szankcionálható követelményeket állapíthatnak meg. A tervezett intézkedések elősegíthetik a köz- és közlekedésbiztonság feltételrendszerének kedvezőbbé válását is.

Mindezek figyelembevételével a gazdasági és informatikai bizottság 20 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak ítélte.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu