GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy az elején nem mondta el ezeket a gondolatokat. Most mire a végére ért, én legalábbis találtam egy érvet. Miután ön az általunk felhozott adatokra azt mondta, hogy ugyanezek a statisztikák Európában is jellemzőek, tehát ott is ugyanez a probléma, akkor nekem már csak egy udvariatlan kérdésem van. Akkor miért tetszettek egész délután visszafelé mutogatni az előző nyolc évre? Tehát megint igaz, amit az elején mondtam. Még hozzáteszem, ahogy ön erről beszélt, hogy ha a kormány nyújt be egy javaslatot, valószínűleg nem ennyi sebből vérzik ez az indítvány, tehát minőségileg talán valamivel jobb kerülhetett volna a kezünkbe. De ezt már megszoktuk, ez a Fidesz-gyakorlat, ez a Fidesz-jogállamiság.
Sajnálom, hogy ön nem beszélt arról, amit a végén csak kérdésként tettem fel. Ezek szerint a György képviselő úr által megfogalmazott államosítással - akkor nevezzük meg - az Orbán-kormány mindenhatóságát tovább terjesztik ki, és most már az oktatástól kezdve az egészségügyön keresztül a közvilágítás is kizárólagos állami tulajdonba kerül. Tehát a mindenről gondoskodó állam félelmetesen kezd hasonlítani az én olvasatomban a rendszerváltás előtti államra.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés