BARÁTH ZSOLT, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szociális szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények, továbbá a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló javaslatot általános vitára sem tartjuk alkalmasnak. Kisebbségi véleményként a jobbikos képviselők és a saját magam véleményét tolmácsolom.

Továbbra sem értünk egyet azzal, hogy etnikai alapon ad a kormány engedményeket. Nem értünk egyet azzal, hogy láthatatlan munkavégzéssel biztosítási státust osztogatnak. Fenntartással vagyunk, amikor több hátrányos helyzetű személy közfoglalkoztatónál áll legalább egyéves időtartamban közfoglalkoztatási jogviszonyban, és a közfoglalkoztatottak vállalják, hogy szociális szövetkezet tagjaként a továbbiakban legalább két évet együtt fognak dolgozni, a közfoglalkoztatás során használt ingó tárgyi eszközöket az általuk megállapított szociális szövetkezet a közfoglalkoztatótól haszon-kölcsönszerződés alapján ingyenesen használatba veheti. Nincsenek garanciák, és könnyen áthághatóak a szabályok, tehát fenntartással vagyunk ezzel kapcsolatban is.

Pár nap híján egy éve, hogy tárgyalta a parlament a szövetkezetekről szóló 2006. évi, az illetékekről szóló 1990. évi törvény, a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi törvény módosítását. Azóta sem láthatók az eredmények. Nem kaptunk választ arra, hogy mennyire tudnak megfelelni a működési feltételeknek a szociális szövetkezetek, és arra sem, hogy milyen hatékonysággal működnek. Továbbra is 300 alatti a bejegyzett szociális szövetkezetek száma, és továbbra is egyharmaduk működik valamilyen eredménnyel. Összességében továbbra is folytatódik az etnikai pénzpumpa, mint egy éve.

Önök nem olyan régen a Jobbik javaslatát, miszerint ne járjanak bizonyos juttatások azoknak, akiknek a gyermeke súlyos bűncselekményt követ el, elutasították azzal az indokkal, hogy nem érhet egy személyt joghátrány más személy cselekedete miatt. Önök most mégis másképp gondolják. Sőt, a Jobbik álláspontja pont az, hogy a közmunka lehetőségét nem szabad megvonni senkitől, sőt a segélyek helyett munkát kell adni.

A javaslatot tehát szakmailag megalapozatlannak, aggályosnak tartjuk, nem tudjuk támogatni. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu