MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki a televízióban nyomon követi ezt a vitát, akkor, gondolom, mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy a multicégek képviselői ülnek itt ezekben a padokban, hiszen ilyen érveket hallottunk, hogy árfolyamváltozás, beszerzésiár-változás, inflációs érték. Ugye, Göndör képviselő úr szakmai köntösbe bújtatva próbálta a multik érdekeit védeni és indokolni. Úgy gondolom, hogy igen, ezt a részét már tudjuk, ismerjük, nézzünk néhány konkrétumot.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 10 százalék a matematika szabályai szerint mindenkinek 10 százalék, de a kisebb jövedelműek és a szegény családok költését tekintve lényegesen nagyobb arányt képvisel az a megtakarítás, amit a kisebb családok számára ez a rezsicsökkentés jelent. Tehát ezt, amikor önök annyira a szegény emberek és a kisebb jövedelműek támogatását helyezik előtérbe, akkor legyenek szívesek erre is gondolni.

Burány Képviselő Úr! Én nagyon örülök annak, hogy ön itt a parlamentben világosan elmondta, hogy az önök kormányzati 8 éve alatt költségvetési forrásokból, a magyar adófizetők pénzéből tömték a multicégeket, mert az a támogatás, amit önök adtak a magyar adófizetők pénzéből, az a multicégekhez került, a szolgáltatókhoz került, tehát a magyar adófizetők pénzével tömték ki a multikat. Hát ezt nem szeretnénk! Pontosan azért csináljuk ezt a rezsicsökkentést, hogy a multicégek extraprofitjait csökkentsük le, a szolgáltatók extraprofitjait csökkentsük le.

És még egy. Nagyon örülök annak, hogy Göndör képviselő úr itt, bár elég érdekes megvilágításban, a költségek átterheléséről beszélt. Tisztelt MSZP-s Képviselőtársaim! Hol voltak önök a múlt héten csütörtökön? Ugyanis akkor szavaztunk arról, hogy ezeket az adókat nem terhelhetik át a multinacionális (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) szolgáltató cégek a lakosságra! Hol voltak önök akkor? Szaunáztak? Nem voltak itt!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu