NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tényleg türelmesen végighallgattam mint előterjesztő minden kettőperces felszólalást, amely gyakorlatilag itt lekörözte a rendes felszólalásokat időben, és hát számban mindenféleképpen. Itt az MSZP az, amelyik a lehető legnagyobb számban szólalt meg, majd utána a Jobbik. Lekértem ezt a listát, elképesztőnek tartom, hogy a tévéközvetítés alatt ezt a témát minden oldalról - ami a csövön kifér - megpróbálják szétlőni. A legpofátlanabb az, amit az MSZP csinál. Kérem szépen, egyszer feláll az egyikük, és azt mondja, hogy most nagyon lassan mondja - úgy, mint egy volt párttársa, aki most innen hiányzik -, hogy ők támogatni fogják ezt a törvényjavaslatot, a másik pedig elássa a sárga földig mindennek, hogy mekkora butaság ezt megcsinálni, teljesen kapzsiság, mindenféle politikai lózungot megpróbál ráhúzni, és megpróbál eladni az emberek felé. Véleményem szerint nem ebben a kontextusban kellene vizsgálni a törvényjavaslatot.

De visszatérve arra a kérdésre, amit a képviselő asszony kérdezett tőlem, ha ezt a törvényt megszavazzuk, e törvény alapján mindenféleképpen - mindenféleképpen, mindenhol - érvényesíteni fogjuk azt, hogy a 2013. január 31-ei árhoz képest a csatorna, a víz és a szemétszállítás díja július 1-jétől 10 százalékkal csökkenjen, és ez a lényeg. Ugyanúgy, mint ahogy ezt megtettük - egyébként mindenféle ármánykodás, mindenféle politikai machináció, ellenállás ellenére a szolgáltatók részéről - a távhőnél, megtettük a villamos áramnál és megtettük a gázáraknál. Ezek kész tények, ezekre lehet alapozni, azt gondolom, semmi másra. Az összes többi csak hablaty, mellébeszélés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu