VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint már ön is bizonyára tudja, folynak Békés megyében az Európai Unió előírásának megfelelő ivóvíz biztosítását szolgáló fejlesztések. Ennek egy nagyon fontos és meghatározó eleme, hogy szomszéd országból, az aradi térségből indított ivóvízvezetéket építenének ki. Amikor ez a projekt elkezdődött, akkor ehhez megvolt a megfelelő politikai támogatás is mind az országban, mind a megyében. A megfelelő tanulmányok el is készültek, Békés és Arad megye ivóvíz-szolgáltatói megállapodtak ennek megvalósításáról. Létrehoztak egy közös vállalatot, megállapodtak a projekt finanszírozásában. A vezeték magyarországi szakaszának megvalósítására egy európai uniós pályázat készült. A pályázati anyaghoz szükséges a két kormány által aláírt, az ivóvízvezetékkel való határmetszésre vonatkozó technikai megállapodás.
Éppen ezért az a kérdésem államtitkár úrhoz: támogatja-e a kormány az aradi vízátvezetés megvalósítását? És ha igen, akkor mikorra várható ennek a technikai megállapodásnak az aláírása a román kormánnyal? Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés