HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Közel négyórás vita kérdései alapján igyekeztem azt a lényeget kihámozni, ami tulajdonképpen a témáról szól, ami nem volt más, mint a kormány otthonvédelmi akcióterve egyik elemének, a Nemzeti Eszközkezelő néhány pontjának módosítása, annak érdekében, hogy jobbítsuk, gyorsítsuk és a devizaadósok számára elérhetővé tegyük a rendszert.

Elmondtuk korábban is, hogy mivel az Európai Unióban és Magyarországon sem volt ilyen típusú, devizaadósokat megmentő rendszer, ezért kezdetben óvatosan nyúltunk a törvénymódosításhoz, és a gyakorlati tapasztalatok megszerzése alapján tudtunk utána módosításokat kezdeményezni. Néhány képviselő úr elmondta, hogy milyen jól eltalálta azt, hogy még milyen módosításokat kellett volna tenni 2011-12-ben ebben a törvényben. Javaslom, hogy lottózzon, mert mi azért megvártuk azokat a statisztikai adatokat, amelyek a devizahitelesek adatairól szóltak, hiszen ezek az adatok egyébként banktitkok. Tehát korábban nem igazán férhettünk hozzá.

Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, és ennek alapján történtek azok a módosítások, amelyek miatt például az összeghatárt felemeltük, vagy például a tapasztalatok mutatták azt, hogy a fővárosban és a megyei jogú városokban kevesebb devizaadós van, aki ilyen rendkívül nehéz helyzetbe került.

(15.20)

Viszont például a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, ahol nagy a munkanélküliség, ott 80 százalékos arányt mutatott a Nemzeti Eszközkezelő hatálya alá tartozható személyek száma. Nagyon fontos volt az is, és folyamatosan fontos a törvény és a törvénymódosítások során, hogy nem bankmentő csomagról beszélünk, hanem lakosságmegmentő csomagról, tehát a Bankszövetséggel tárgyalunk, hiszen nélkülük nem lehet a megállapodásokat megkötni, viszont az tény, hogy a bankok kivártak, és 2012 közepéig nagyon lassú volt a rendszer. Jelenleg most már felpörgött a rendszer, és kijavítanám a képviselő urak adatait, hiszen most már 1100 szerződést kötött a Nemzeti Eszközkezelő, és összesen eddig 3 ezer beadott igénylés van. Tehát az a terv, hogy 2013 második felére akár 10 ezer lakást is érinthet az eszközkezelő rendszere, ez megvalósíthatónak tűnik.

Minden erőnkkel azon vagyunk egyébként, hogy jobbítsuk a rendszert. Én magam hetente több levelet kapok devizaadósoktól, devizahitelesektől, és most szembesülünk vele, hogy milyen egyéni problémák és milyen speciális problémák vannak, hiszen nem tudhattuk azt, hogy adott esetben például a nyugdíjasok is, vagy például nemcsak házastársak, élettársak, hanem bármilyen hozzátartozó esetében ki kell hogy terjesszük ezt az eszközkezelő-rendszert. Azt azért elmondanám, hogy a Nemzeti Eszközkezelő rendszere csak egy eleme az otthonvédelmi akciótervnek, hiszen önök is tudják, hogy az árfolyamgát, amely a sokat emlegetett PSZÁF-javaslattal ki lett terjesztve határidőben is - a tisztelt Országgyűlés megszavazta május 31-ig ennek a határidejét, például a PSZÁF javaslatára -, szintén működő és jó rendszer.

Az ellenőrzés kapcsán a bizottságban is elhangzott, úgy tudom, a bizottságban elmondtuk, de megerősítem, hogy a Nemzeti Eszközkezelőnek van könyvvizsgálója, független könyvvizsgálója és felügyelőbizottsága is van, a független könyvvizsgáló cég az egyik nagy nemzetközi könyvvizsgáló cég. Úgy gondolom, hogy mind az államháztartásnak, mind a bankoknak megfelel ennek a könyvvizsgáló cégnek a személye, és az MNV Zrt. mint tulajdonos ellenőrzi a Nemzeti Eszközkezelőt, azt a Nemzeti Eszközkezelőt, akinek a lakásvásárlásra vonatkozó szabályozását külön kormányrendelet is szabályozza. Tehát nem lehet azt mondani, hogy bármilyen áron és bármilyen önálló gondolatok alapján tud az eszközkezelő lakást venni, hiszen egy zárt rendszerben és szabályozott rendszerben veszi meg a lakásokat.

Mi úgy gondoltuk, hogy ezek a jobbítások és kiterjesztések azért fontosak, hogy minél többen hozzáférjenek ehhez a rendszerhez, viszont, ahogy hangsúlyoztam, nem szeretnénk bankmentő csomagot ebből a csomagból létrehozni, hiszen itt elsősorban és minden esetben a lakosságot és a devizahiteleseket szeretnénk megmenteni. De azt is figyelembe kell venni, hogy van egy társadalmi igazságosság, tehát aki devizahitelt vett fel, az állam mindenképpen mögé áll, és igyekszik segíteni, hogy fedél nélkül ne maradjon, de nekik maguknak is tenni kell azért, hogy a helyzetükön változtassanak. Adott esetben tehát, ha van lehetősége, akkor tudja és vállalja a visszavásárlást; természetesen fizetnie kell a közműköltségeket, hiszen halkan mondom, hogy a Nemzeti Eszközkezelőnek nagyon komoly gondja van abból, hogy azok a devizaadósok, akik eladósodtak, és a bankok már elárverezik a lakást a fejük felől, már komoly rezsitartozást is felhalmoztak, amelyet szintén kezelni kell.

Ugyanez volt a célunk az ócsai lakópark esetében is, amelyről szintén említést tesz a törvény, de az ócsai lakópark esetében szintén ki kell javítanom a képviselő urat, aki azt mondta, hogy több mint 500 jelentkező volt, érdeklődő volt 500. Sajnos a rendszerben valóban 20 azon pályázók száma, akiket első körben eredményessé tudtunk nyilvánítani a Máltai Szeretetszolgálat segítségével, de egy újabb körös pályázat lesz, és én úgy gondolom, hogy azok az érdeklődők, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek, jelentkezni fognak. Tehát nem az 500-ból sikerült 20-at kiválasztani, hanem ennél jóval kevesebb volt az, aki végül is konkrétan beadta az ócsai lakóparkba az igénylését. Elég szigorú feltételek vannak itt is, többek között azért, hogy akik oda beköltöznek, vállalják a saját lakhatási feltételeiket, illetve vállalják azokat a szabályokat, amelyek a társadalmi igazságosság jegyében mindenkire vonatkoznak.

Köszönöm képviselő uraknak és hölgyeknek a javaslataikat, ígérem, hogy menni fogunk tovább ezen az úton. Tehát vélhetően lesz még módosítása a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvénynek, éppen amiatt, hogy a további jobbító javaslatokat figyelembe vegyük és meghallgassuk, hiszen, ahogy mondtam, egyetlenegy devizaadóst sem akarunk az utcán hagyni, fedél nélkül hagyni, ezért a Nemzetközi Eszközkezelő minden egyedi problémát kezelve nyilvántartást vezet annak érdekében, hogy a további módosításokat is meg tudjuk tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu