KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány áldozatos munkájának köszönhetően az elmúlt évek erőfeszítései meghozták eredményüket. Amíg 2010-ben Magyarország még a görögökhöz képest is nehéz helyzetben volt - magas államadóssággal, alacsony foglalkoztatással és rossz versenyképességi mutatókkal -, addig ma egy sor fontos területen jobban teljesítünk, mint a korábbi szocialista kormányok alatt. 2010 óta csökken az államadósságunk, 3 százalék alá sikerült csökkentenünk az államháztartási hiányt, ráadásul 2010 elejéhez képest közel százezerrel több embernek van munkája Magyarországon.

A szocialista kormányok egyszer sem tudták 3 százalék alá csökkenteni a költségvetési hiányt, sőt felelőtlen politikájukkal 2002 és 2010 között négy alkalommal is 7 százalék fölötti hiányt sikerült produkálniuk. Ráadásul a szocialista kormányok 8 éve alatt Magyarország háromszor is a legmagasabb GDP-arányos államháztartási hiánnyal rendelkezett az Európai Unióban. Így szinte nem is meglepő, hogy az államadósság a szocialista kormányok 8 éve alatt közel 13 000 milliárd forinttal, több mint duplájára növekedett.

Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialista kormányok felelőtlen és pazarló gazdaságpolitikájával szemben, a polgári kormány kiegyensúlyozott költségvetési intézkedéseinek köszönhetően 2011 óta 3 százalék alatt tartja a költségvetési hiányt úgy, hogy az embereket sújtó megszorítások helyett a nagyvállalatokat és a bankokat is bevonja a közös teherviselésbe.

(14.20)

A kormány erőfeszítéseit ráadásul most már az Európai Bizottság és a nemzetközi szervezetek is elismerik, ugyanis a 2012-re vonatkozóan elért 2 százalékos GDP-arányos hiány Magyarország elmúlt húszéves történelmének legalacsonyabb hiányadata. Ráadásul a Bizottság kommunikációja alapján Magyarország egyike azon hat EU-s tagállamnak, amely esetében a következő hónapokban megszűnhet a túlzottdeficit-eljárás. Így jelentősen megnőtt annak az esélye, hogy Magyarország a 2004 óta fennálló túlzottdeficit-hiány eljárásából a kormány sikeres költségvetési politikájának köszönhetően kikerül.

Tisztelt Ház! Magyarországnak jó esélye van arra, hogy a következő években európai sikertörténetté váljon. A jelenlegi folyamatok alapján a következő években is képesek lehetünk arra, hogy jóval 3 százalék alatt tartsuk a költségvetési hiányt. Ezért kérdezem államtitkár urat, mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a költségvetési hiány tekintetében Európa legjobbjai között maradjunk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu