TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Ön hónapról hónapra próbálja megmagyarázni azt, amit nem lehet. Ez a trafiktörvény botrány, úgy, ahogy van, és ez nem csak a mi véleményünk.
Semmi más nem történt, mint álságos módon, támogatandó célok mögé bújtatva újraosztották a közel 500 milliárdos dohánypiacot. Azt mondták, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása a cél, és segíteni akarnak a megváltozott munkaképességűeknek és a tartósan munkanélkülieknek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy közel 40 ezer családtól elvették a biztos megélhetést, és azt átjátszották néhány ezer kézbe, megjutalmazva ezzel azokat, akiket erre érdemesnek tartottak.
A helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint hogy most utólag két és félszeresére emelik a garantált hasznot. Ezzel plusz 20 milliárdot adnak a rokonoknak, haveroknak, ami fejenként évi átlag 10 millió forint fix hasznot fog jelenteni.
A legjobb, amit tehetnek ebben a helyzetben, államtitkár úr, hogy azonnal érvénytelenítik ezt a pályázatot, az eredményét, és újat írnak ki, amit tisztességesen és átlátható módon bírálnak majd el.
Válaszát nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! - Gyalázat!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés