GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szintén Lipők képviselő úrra: képviselő úr, ön olyan sikamlós pályára lépett azzal, hogy azt mondta, hogy a feltételrendszer ismerős volt, én azt gondolom, hogy jogot végzett kollégáink két pillanat alatt azt mondják, hogy itt bizony kimerítették a kormány közreműködésével a bennfentes információkat. Teszem ezt azért, mert a feltételrendszer közül az első, amikor az árukört bővítették, azt olyan időpontban tették, hogy a pályázatok már mind kész kellett hogy legyenek. Mert a benyújtás előtt néhány nappal, és ahogy Józsa képviselő úr elmondta, hogy ezt többségben profi pályázatkészítők készítették el, nem a magánszemélyek, tehát már esélyük sem volt arra, hogy új pályázatot készítsenek, és új üzleti tervet.

De mondom a következőt: amikor ön azt mondja, hogy megvizsgálja a miniszterelnök. Tisztelt Képviselő Úr! Talán emlékszik rá, mert itt volt ön is az általános vitában, akkor mi érveltünk, és azt mondtuk, hogy legyen jogorvoslati lehetőség. A törvényben nincs jogorvoslati lehetőség, engem most már izgat, hogy ha egy törvény kógensen kimondja, hogy nincs jogorvoslati lehetőség, akkor csak egy van, a mindenható miniszterelnök, hogy az állam magam, én egyedül vagyok, Orbán Viktor, és ha én úgy döntök, akkor úgy lesz. Ezzel szemben szeretném önnek elmondani, de majd egy normál hozzászólásban térnék ki arra, hogy szó szerint mit mondott a miniszterelnök úr.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Talán még annyi belefér, hogy azért, amikor ön 44 ezerről meg 6 ezerről beszél, gondolja azt végig: ha ez nem jelent foglalkoztatást, nem jelent munkahely-elvesztést, akkor ön nagyon felelőtlen. Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu