DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon gyorsan szeretnék reagálni két percben az elhangzottakra. Ismételni szeretném csak magam: tehát nincs ilyen érdek. Ha sürgősen szerettük volna elfogadtatni, akkor sürgősséget kértünk volna, sőt kivételes sürgősségi eljárással fogadtattuk volna el. Nincs semmilyen érdek, amiért ez munkálna.

A képviselő asszony biztosan megértette, az alkotmányügyi bizottságban tárgyaltuk a tárgybeli kérdést, ott esetlegesen felmerült a házszabályszerűség kérdése mint aggály, mint akadály, egy túlterjeszkedésre vonatkozó indítvány. Ezt nem fogadta el az alkotmányügyi bizottság, tehát házszabályszerűnek minősítette. De minden vitát megelőzendő, én mégis, mint a módosító javaslat benyújtója, azt gondolom, az ellenzék igényét méltánylandó, visszavontam, és egy önálló törvényjavaslatban terjesztettem elő Vas Imre képviselőtársammal együtt. Tehát Vas Imre képviselőtársam csatlakozott az én módosítási javaslatomhoz önálló képviselői indítvány formájában. Adott esetben szükséges, hogy a képviselők segítsék egymás munkáját, mert adott esetben közfeladataik miatt akadályoztatva vannak. Egyébként most is akadályoztatva van a képviselő úr, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülésén van.

Nem elegáns az, ahogyan viselkedik Schiffer képviselő úr, hogy számon kéri egy-egy képviselőn, hogy éppen hol tartózkodik. Az előterjesztő jelen van a Házban. Arra kérem önt tisztelettel, a módosítási javaslatról beszéljen, hogy el tudja-e fogadni, avagy nem tudja. Arról beszéljen, hogyan és miként kellene a hatálybalépést eszközölni. Az ön módosítási javaslata egyébként nem vonatkozik arra, hogy a beavatkozást a törvény hatálybalépését követően vagy azt megelőzően kelljen figyelembe venni. Ön hatályában fenntartja, hogy a beavatkozásokra vonatkozóan ez a törvény hatálybalépését követő bejelentett beavatkozásokra kell hogy kiterjedjen. Azt gondolom, ez egy méltányolható érdek, és örülök, hogy ön is támogatja.

Nagyon szépen köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu