HÖLVÉNYI GYÖRGY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a lehetőséget, hogy az "ezt komolyan gondolják?" kérdésre valóban intuíciók alapján, de nyilván a minisztérium programjának ismeretében válaszolhatok.

Először is, a cigánysággal kapcsolatban, bár a képviselő úr úgy fogalmazott, hogy nem általánosít, hát az összefüggése mégiscsak súlyos általánosítás volt, ezt mindenképpen vissza kívánom utasítani, és nem egyszerűen azért, mert így illik, hanem ez nem vezet célra, nem vezet eredményre. Itt Magyarország polgárairól beszélünk, akkor is, ha ez valaki számára viccesnek vagy visszatetszőnek hat, de ez a tény. A tény pedig az, hogy a küzdősportokkal, illetve az agresszióval kapcsolatban a legkülönbözőbb teóriák léteznek, és van a gyakorlat.

Ezt a programot, amit mintaprogramként elindítottunk a társadalmi integráció hatékony eszközeként és a roma önkormányzattal párhuzamosan együttműködve, semmiképp nem lehet annak zászlóshajójaként értelmezni, hogy növekszik az agresszió. Ugyanis pontosan arról van szó, hogy a különböző sportok... - és itt nemcsak a küzdősportokról és nemcsak az ökölvívásról van szó, hanem beszélhetünk a különböző látványsportokról, a kézilabdáról, illetve a futballról, amely bizony mind-mind egy-egy eszköz, és az eszköz ugyanolyan, mint nagyon sok más formában: attól függ, hogyan használják. Itt egy szakmai keret áll rendelkezésre egy olyan szakközépiskolában, ahol nemcsak sportolásról van szó, hanem elvárás az iskolában való tanulás, és szakmát szereznek a fiatalok, ami semmiképp nem nevezhető valamiféle agresszivitást növelő edzőtábornak, sőt pontosan az ellenkezőjéről van szó. A pszichológiában az agresszió levezetése és a küzdősportok kapcsolata, bár meg lehet kérdőjelezni, de egyértelmű.

Természetesen ön, képviselő úr, egy olyan általános megoldást kért rajtunk számon, ami, ön is tudja, nem létezik. Helyről helyre, esetről esetre, iskoláról iskolára, városról városra lehet különböző ilyen, ön által említett problémákra megoldást találni. Ez egy olyan kísérlet, ami reményteljes, nemzetközi tapasztalatok állnak mögötte. Természetesen mindig lehet negatív példát hozni, természetesen mindig lehet azt mondani, hogy mi történik egy iskolában, de a felelősség a miénk, ezt a programot nyugodtan lehet vállalni, és a tapasztalatok alapján remélem, hogy ahogy ez célként meg is jelent, nemcsak Szolnok megyében, hanem máshol is megfelelő szakmai protokoll mentén ki lehet szélesíteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu