HÖLVÉNYI GYÖRGY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Valóban egy, hogy mondjam, nagyívű és a problémák különböző formáira rámutató felszólalást hallgattunk meg, és erre a következőkben röviden hadd reagáljak.
Az tény, hogy Magyarországon vallásszabadság van, és örömteli megélni azt a helyzetet, hogy különböző oldalról, különböző formában ezt igazából minden képviselőcsoport, nyilván politikai helyzetétől és státusától függően, de elismerte ebben a Házban. Képviselő úrral messzemenőleg egyetértek abban, hogy a múlt nyilván kísért, és a múltat a legkülönbözőbb formákban föl kell dolgozni, legyen szó politikai pártokról, de akár legyen szó egyházakról, egyházak képviselőiről. Ez szerintem közös feladat. Közös feladat, és abból a szempontból is fontos szerintem a mostani időszak, hogy az egyházi törvény módosításával kapcsolatban komoly előrelépést tehetünk. Ugyanis miről volt, miről van szó? Semmi másról, mint hogy a vallásszabadság ugyanolyan, mint a szabadság. Nem lehet állandóan azt mondani, hogy ha vallásszabadság van, akkor örökre vallásszabadság van, mint ahogy a szabadságra sem érthető ez. Időről időre meg kell vizsgálni.
Valóban, az egyértelmű, ahogy képviselő úr is mondta, hogy Magyarország kormánya a vallásszabadság kiteljesítésében, a vallásszabadság új formáinak megtalálásában elkötelezett. Ebben sok félreértés van, sok vita van, de azt hiszem, ezt ma komoly ember komolyan, mondjuk így inkább, nem kérdőjelezheti meg. Számunkra nagyon fontos töltekezést jelentenek azok az értékek a múltból, akár Mindszenty József emléke, azoknak a politikusoknak az emléke, akik a mártíromságot is fölvállalva ezt az értékrendet hordozták. Számunka a legnagyobb kihívást akár most, a jelenlegi egyházi törvényben is az jelenti, hogy ezt hogyan fogalmazzuk meg a XXI. század nyelvén. Ugye, az odáig teljesen rendben van, hogy az állam és egyház elvált egymástól. Ez egy befejezett tény, ez Magyarországon, sok más országhoz hasonlóan, és nem csak Kelet-Európában, nagyon drasztikusan történt meg, és ennek nyilván utóélete van. Van, aki ezt tudomásul veszi, van aki, szerintem szégyenteljesen, erre ma is büszke. Van, aki ezt szeretné visszahozni, és erre különböző kapaszkodókat keres.
Az már, képviselő úr, egy érdekes kérdés valóban, hogyan lehet az, hogy vannak Kelet-Közép-Európában, egy volt diktatúrában élő emberek, akik ugyanolyan egyházellenesek, mint akik mondjuk, az utóbbi 40 év szabadságával élve, Nyugat-Európában nőttek föl és élvezhették ezt a szabadságot. Ez számomra is, számunkra is egy nagy kérdés, de ezzel szerintem nem érdemes foglalkozni. A lényeg a következő: Magyarországon az egyházak szerepe nem kifejezetten csak és kizárólag a közösségi munkavállalásban van. Magyarországon a szabadság lényege és általában a vallásszabadság lényege elismerni, kiteljesíteni az önálló, autonóm közösségépítő szerepet, amit egy-egy közösség léte jelent, engedni a vallásszabadságot.
Természetesen a vallásszabadságot nem szabad összekeverni, hogy mondjam, az anyagiak szabadságával, az anyagiak határtalanságával. Erre tesz most már többedszer kísérletet Magyarország kormánya az egyházi törvény elfogadásával, pontosításával. Pontosan a módosításokon keresztül látszik az, hogy milyen nehéz és nem egyértelmű folyamat egy ilyen országban meghatározni, hogy igazából mit is jelent a vallásszabadság, és meddig terjed az állam felelőssége ezen szervezetek támogatásában. Számunkra meggyőző érvként hathat az a kijelentés, amit legutóbb John Upton, a Baptista Világszövetség elnöke tett. Igazából legyünk is szerények ezzel kapcsolatban. Ő nyilván egy kedvező helyzetben annyit mondott, hogy modellértékű a világ számára, ahogy Magyarország kormánya együttműködik az egyházakkal; modellértékű, deklaratív módon. Hosszú út van előttünk, de a felelősséget tudjuk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés