KOSZORÚS LÁSZLÓ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság május 6-ai ülésén megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslatot, amelyről megállapítottuk, hogy alapvetően két tartalmi ágat tartalmaz. Az egyik, hogy meghatározza, hogy milyen módon lehet legálisan távszerencsejátékot folytatni Magyarország területén, illetve a másik ága a törvényjavaslatnak pedig az, hogy milyen módon lehet föllépni azokkal szemben, akik nem legális módon kívánnak Magyarországon távszerencsejátékot szervezni.

Mivel formailag és alapvetően az úttörő jellegű megoldással a gazdasági bizottság egyetértett, bár nyilván majd az általános vita további részében kifejezzük aggályainkat, a bizottság alapvetően általános vitára alkalmasnak tartotta, és 18 igen, 4 nem és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet.

Forrás: parlament.hu