SESZTÁK OSZKÁR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy ezt az étlaphasonlatot tovább bővítsem, talán nem salátáról kellene beszélni, hanem csomagról, habár a csomag is elég vészjósló a magyar jogalkotási és parlamenti gyakorlatban, de ez egy pozitív csomag a parlament minden oldaláról jellemzett módon, hiszen egy olyan törvényjavaslat-csomagot jelent számunkra, amelyben még az Európai Unió megfelelő szerveivel, a Bizottsággal, a Tanáccsal is egybeesik az érdekünk, és messzemenően tudjuk támogatni a törekvéseiket, és viszonylag gyorsan át is kerülnek ezek az európai uniós irányelvek, jogszabályok a magyar jogrendbe, hiszen olyan kérdésekre adnak válaszokat, amelyek különösképpen 2008-tól a gondolkodásunk, a törvényalkotás, az európai politikai és ideológiai rendszereknek is a homlokterébe kerültek, jelesül, hogyan lehet azokat a túlburjánzott pénzügyi termékeket, pénzügyi szolgáltatásokat, pénzügyi innovációt, pénzügyi innovációkat keretbe, keretekbe foglalni, amelyek részben, talán egészében is a 2008-as válságjelenségeket okozták és indukálták.

Tehát ez a törvényjavaslat, mint ahogyan már többször elhangzott mind a bizottsági véleményekben, mind a vezérszónoki körben, egy összefoglaló, azonos célt szolgáló koherens törvénycsomagot jelent, amely ezeket a célokat szolgálja, jelesül, hogy a 2008-as válság hatásait felismerve hogyan kíván az európai joggyakorlat és benne a magyar, illetve a nemzeti joggyakorlatok ezekre a kihívásokra választ találni. Nyilván ezek az európai uniós jogszabályok, irányelvek a magyar jogrendbe, a magyar intézményrendszerbe ágyazva kerülnek alkalmazásra, és itt az MNB, illetve esetleg a pénzügyi szervezet összevonásának kérdésére is utalok. Nyilvánvaló, ha ez a két szervezet összevonásra kerül, akkor egy második ütemben, akár az őszi jogalkotási menetrendben újra találkozhatunk ezekkel a szabályozásokkal.

A törvényjavaslat elsősorban, amint már említettem, az EU irányelvei, illetve jogszabályai miatt kerül át a magyar jogrendbe, ez számunkra egy követendő és üdvözlendő európai uniós joggyakorlat és követelmény. Az Európai Parlament és a Tanács 2012. július 4-ei, a tőzsdén kívül származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedelmi adattárakról szóló rendelete és a hazai jogszabályok közötti jogharmonizáció megteremtése végett szükséges foglalkoznunk a törvényjavaslat-csomaggal. A rendelet megengedi a tagállamoknak a többletszabályok alkalmazását. Ez is egy érdekes párhuzamra ad egyébként lehetőséget számunkra az Európai Unióval folytatott más természetű vitáink tekintetében. Tehát itt megengedi az Európai Unió, hogy a prudenciális szabályok esetében további hatályos szabályokat mint addicionális követelményeket is alkalmazhassunk.

Az új szabályozás egyik kulcseleme a teljesítés, elszámolás szétválasztása, valamint a központi szerződő fél, a garantőr, az Elszámolóház, valamint az Értéktár megbontása volt, amely a garantőri funkciót az elszámolással együtt értelmezi, ugyanakkor a hatálya alá vonja a csupán garantőri funkciót ellátó központi szerződő felet is. Fontos továbbá megjegyeznünk, hogy a jelen előterjesztésben szereplő módosítások csak a jogharmonizáció első fázisát jelentik, erre is többször történt már utalás a mai nap során. A későbbiekben további jogszabály-módosítások várhatóak, hiszen az európai joggyakorlat is fejlődik, illetve, ha lehet további hasonlatokkal élni, azt is mondhatnánk, hogy talán egy macska-egér játék folyik a szabályozás és a pénzügyi innovátorok között, vagy akár egy rabló-pandúr játéknak is felfoghatnánk ezt a szabályozási menetrendet, és nem látjuk, hogy pontosan mikor lesz ennek vége, hiszen a pénzügyi innovációnak, az emberi fantáziának nem tudjuk, mi szabhat teret, vagy milyen törvényi szabályozás szabhat teret. Tehát nyilvánvalóan további szabályozásokra lesz szükség, akár az Európai Bizottság jogszabály-alkotási gyakorlata alapján, akár a mi belső felismeréseink alapján, esetleg az intézményi módosításaink miatt is.

Fontos továbbá megjegyezni, hogy az eddigi engedélyezési eljárást a hatályos szabályok szerint két hatóság végzi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mint főhatóság, valamint a Magyar Nemzeti Bank mint szakhatóság, ugyanakkor viszont lehetséges, hogy a két hatóság, a két szervezet összevonása esetén újra vissza kell térnünk erre a vonatkozásra.

A törvényjavaslat módosítja a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról, többek között az Országos Betétbiztosítási Alapra vonatkozó rendelkezések kapcsán, annak érdekében, hogy az alap kártalanítás esetén igénybe vett forrásai bővülhessenek, a rendelkezések megteremtik az alap kötvénykibocsátásának lehetőségét. (Sic!) Ezt is több felszólaló a mai nap folyamán üdvözölte, én is ugyanezt teszem, hiszen az esetleges pénzügyi zavarok esetén újabb forrásbevonásra nyílik lehetőség a kötvénykibocsátás révén.

Fontos továbbá még megjegyezni, hogy a tőkepiacról szóló törvény módosítása annak érdekében is szükségessé válik, hogy az értékpapírok multilaterális kereskedelmi platformon történő regisztrációja, amely eddig nem volt önállóan szabályozott kategória a törvényben, így nem járult hozzá tájékoztató- vagy egyéb információsdokumentum-készítési kötelezettség. Ez a jövőben szabályozott keretek közé kell hogy kerüljön, vagyis a fogyasztók, a betétesek, a tőkepiaci szolgáltatásokat igénybe vevők jobb tájékoztatása történik meg ezt követően.

Szólnunk kell még, több alkalommal minden felszólaló megemlítette - hiszen ez a legkönnyebben értelmezhető vagy a legnépszerűbben értelmezhető eleme a törvényjavaslatnak - a helyi pénz kezelését, illetve ennek a problémának, vagy nem problémának, ennek a lehetőségnek a kezelését, amit jogszabályi szinten forgatható fizetési eszközként definiál a törvényjavaslat.

Többször említették a hozzászólók, hogy mintegy tíz törvény, egész pontosan tíz törvény módosítása történik meg ennek a csomagnak a keretében, többek között a büntető törvénykönyv is talán éppen ennek a szabályozási szükségletnek a kapcsán, hiszen nyilván olyan fontos garanciális elemeket kell megtennie a jogalkotónak, ami eddig még nem szerepelt, egy egyszerű engedélyezési eljárással eddig ezek a tevékenységek folytathatóak voltak. Hála istennek, nem történt semmi baj, ugyanakkor viszont fontos, hogy teljes körű szabályozása legyen ennek a tevékenységnek, és ilyen módon még a büntető törvénykönyv is módosításra kerül.

A törvényjavaslat módosítja a fogyasztóknak nyújtott hitelekről szóló 2009. évi törvényt is, pontosítva a hitelszerződés megkötését megelőzően a fogyasztó részére biztosított tájékoztatásra vonatkozó előírásokat. Ez is egy fontos szabály számunkra. Itt említem meg talán, hogy ez is egy jól érthető, azt gondolom, jól megfogható szabályozási köre ennek a törvénycsomagnak, de a kafetéria nem tartozik a hitelintézeti törvény hatálya alá.

(17.40)

Fontos továbbá beszélnünk még arról, hogy a SEPA-rendelet betartásáért felelős hatóság kijelölése jogharmonizációs kötelességünk, amelyre a Magyar Nemzeti Bank javasolt, így ennek megfelelően sor kerül a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítására is, amely, ha jól emlékszem, kétharmados jogszabály, ennek az ellenzéki felszólalások értelmében egyébként sem lenne akadálya. Fontos megjegyezni továbbá ugyanakkor, hogy egy másik törvénymódosítás kapcsán ugyancsak kétharmados jogszabály módosítására is szükség van, így például a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi törvény módosítására is.

Összefoglalóan a törvényjavaslatról meg kell állapítanunk, hogy egy olyan európai keretrendszerbe illeszkedik be, amely különösképpen a 2008-at követő válság után... - érdekes gondolatkísérlet lenne egyébként, hogy 2008 előtt hogyan beszélnénk ellenzéki és kormánypárti oldalon erről a törvényjavaslatról, milyen ideologikus és egyéb megfontolások hangoznának el bizonyos ellenzéki padsorokból, mennyire túlszabályozottnak, szükségtelennek tartanánk, és a piaci folyamatokba történő felesleges beavatkozásról beszélhetnénk esetleg 2008-at megelőzően. Azt gondolom, hogy a pénzügyi válság olyan fontos tanulság számunkra, mindannyiunk számára, az európai jogalkotók számára és a magyar jogalkotók számára is, amely ezen az ideologikus korlátokon túltesz bennünket, és valóban a fogyasztói jogok, a jogbiztonság, a garanciális elemek fontosságára hívja fel mindannyiunk figyelmét.

Igen, a forint elleni spekulációra például, hiszen az is elhangzott már a mai nap, de újólag el kell, azt gondolom, mondani, és fontos hangsúlyozni, hogy amíg az euró és a forint közötti ügyletekből sok pénzt lehet keresni, addig igenis lesz spekuláció, és fontos az is - ez ellenzéki oldalról is támogatást nyert -, hogy fontos lenne tudnunk, hogy kik állnak ezek mögött az ügyletek mögött, és ha ez a törvénycsomag egy pici lehetőséget ad arra, hogy ebbe betekintsünk, akkor már ilyen szempontból is megérte a törvényjavaslat megtárgyalása és elfogadása.

Éltünk különböző hasonlatokkal, én a rabló-pandúrral és a macska-egér játékkal, de talán lehetne még egy hasonlatot bevezetni, ez pedig a páncél és az ágyú hasonlata. Ebben az esetben a mi jogalkotásunk és az európai jogalkotás lenne a páncél, a pénzügyi innovátorok pedig az ágyúk; ez a hadászati hasonlat jól szemlélteti azt a helyzetet, amiben vagyunk. Arra szeretném felhívni a kormányzat figyelmét, a parlament és a jogalkotók figyelmét is, ha túl leszünk majd a válságon, és már egy olyan boldogabb korban leszünk, amikor talán elfelejtjük az ezzel kapcsolatos kihívásokat, akkor sem szabad elfelejtenünk azt, hogy a pénzügyi innováció, jelen esetben az ágyúfejlesztés mindig valahol előrébb fog tartani, és a páncélokkal akkor is résen kell lennünk, ha már túl leszünk a válság hatásain, és a későbbiekben is, akár negyedévente-félévente a jogszabályalkotásnak nyomon kell követnie a pénzügyi innovátorok lehetőségeit, és minden esetben a páncéllal, a páncélzat vastagságával is védekeznünk ezek ellen a hatások ellen, és azt gondolom, hogy ebben az egyetértésben remélhetőleg a jövőben is ezt fogjuk tenni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu