DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Szeretném még egyszer egyértelművé tenni, hogy egy két éve elindult nyomozást, büntetőeljárást csak és kizárólag a legfőbb ügyész hosszabbíthat meg, és ez jelen esetben nem így történt. Tehát 2009-ben megindult eljárásokról van szó, amiket 2011-ben a megyei főügyészhelyettes hosszabbított meg. Nem értek egyet a legfőbbügyész-helyettes úr okfejtésével, tehát itt elég, teljesen világos és eltérést meg nem engedő a törvény szövege.

Én azt szeretném kérni önöktől, az ügyészség minden munkatársától és a legfőbb ügyész úrtól is, hogy koncentráljanak minden körülmények között arra, hogy a jogszabályokat tartsák be, tartassák be, különösen a kényszerintézkedéseknél, amelyek miatt egyébként Magyarországot már számtalanszor elmarasztalták a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon annak kivitelezési módja, elrendelési módja szerint. Másrészt pedig végre az elszámoltatások területén is végezzék úgy a munkájukat, hogy a társadalom elvárásának megfelelően azok az eljárások, amelyek már réges-rég kellene hogy folyjanak, és az a sok elkövető, akinek már réges-rég váddal kellene szembesülnie, aki 2002 és 2010 között az országot károsította, végre a méltó helyére jusson. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Dolgozzanak ezen, kérem, tartsák be a jogszabályokat, és érvényesítsék a következményeket, ami itt történt, mert ez törvénysértés. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu