DR. GYÖRGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselői önálló indítványom benyújtásának a lényege az volt, hogy pótoljuk azt a hiányzó jogszabályi környezetet, jogi értelemben biztosítsuk a legalitását annak, hogy egy közösségi kerékpáros rendszer Magyarország bármely nagyvárosában bevezethető legyen, Budapesten vagy máshol. Tudunk róla, hogy Győrben is van ilyen kezdeményezés, és most Budapesten is szeretnénk bevezetni ezt a rendszert.
A javaslat egy rövid, négy paragrafusból álló törvénymódosító javaslat, az 5. § a hatálybalépéssel foglalkozik. A benyújtott módosító indítványok közül egy olyan indítvány született, amely a bizottsági ajánlások alapján és általam is mint előterjesztő által támogatást kapott. Ez egy kicsit szélesebb körben tekinti át a jogi környezet biztosítását a szociálpolitikai mentességekre való kitekintéssel is, és ezért a bizottsági ajánlásokat én előterjesztőként támogattam, illetőleg ezt a módosító indítványt, amelynek dr. Szűcs Lajos volt a benyújtója, én magam is támogattam.
Örömömet fejezem ki, hogy ha a parlament pozitív döntést hoz, és ha ezt a törvénymódosító javaslatot megszavazza, akkor valójában Párizshoz, Londonhoz, New Yorkhoz, ahol egyébként az idei esztendőben vezetik be ezt a bérbiciklirendszert, tudunk csatlakozni, illetőleg Európa olyan nagyvárosaihoz, ahol ezt a szolgáltatást már évek óta igénybe tudják venni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés