DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Tényleg nem más szándékkal, csak hogy gondolkodjunk ezen el, hogy mit kell integrálnia egy néppárti politikának. Azt hiszem, nem feltétlenül minden érdeket kell integrálnia, mi nem erre kaptuk a felhatalmazást. Mi mire kaptuk a felhatalmazást, Sándor? És te is azt mondtad, hogy a tsz-alapú tőkés nagybirtok ellen - ezzel mentünk a választásokon. Kis és közepes családi gazdaságokról beszéltünk, azaz 50-60-80 hektárról, nem ezer hektárokról, Sándor, ezt te is tudod pontosan. Azt mondtuk, hogy minőségi mezőgazdaság, elindulunk egy tiszta környezet irányába, és ezeket érvényesítjük a földhasználatnál. Azt mondtuk, hogy biztonságos élelmiszer-termelést teremtünk, az összefogást fogjuk erősíteni a helyi gazdaságban - ehhez kell a Földalap. Nem kell minden érdeket integrálni, Sándor - bocsánatot kérek, azt hiszem, ebben nem értünk egyet -, mert ha minden érdeket megpróbálsz integrálni, akkor nem valósul meg az a néppárti program, amit mi ígértünk az embereknek, és ami miatt a kétharmadot kaptuk. Tehát egyszerűen erről szól a történet.
A másik dologra még egy megjegyzést. A genetikai alapokkal kapcsolatban szakmai kérdés, és valóban egyetértek Gőgös Zoltánnal, hogy az állattartásban egy bizonyos populációnagyság kell ahhoz, hogy a legjobb egyedeket kiválogatva legyen egyfajta előrehaladás. De Gőgös képviselő úr is pontosan tudja, meg azt hiszem, sokan itt ebben a teremben, hogy ez volt a feladata valamikor a kincstári birtokoknak: nem azok realizálták a profitot, hanem ott történt a fejlesztés, ott történt a fajta-előállítás, és a genetikai alapokat kitette a kis családi gazdaságokba, és ott keletkezett a haszon a gazdaságban.
Tehát nekünk nem feltétlenül ezekben a nagygazdaságokban kell - erre hivatkozva, a genetikai alapok fenntartására - megvalósítani ezt a helyzetet, hanem a kincstári birtokokat kéne végre elindítanunk. Ehelyett vidékfejlesztési központok szűnnek meg, ahol ez a folyamat zajlott, és máshoz kerül az állami föld is magyarázhatatlan módon (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), mert ahol népfőiskola van, ökológiai mintagazdaság van, és azt szétosztják húsz év után, ez magyarázhatatlan.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés