DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Mindenekelőtt köszönöm Horváth János képviselő úr - talán mondhatom azért, hogy professzortársam - megjegyzését, abszolút egyetértek. Azt hiszem, az a néppárti program, ami felé elindultunk, az egyetlen működőképes modell. Ezt kéne nekünk konzekvensen végigvinni, és a törvényhozásban is megjeleníteni.

Ami Font képviselő úr megjegyzését illeti, örülök, hogy ő is úgy látja, egyfajta személyre szóló nyilvántartás kell arra, hogy kinek mije is van ebben az országban. Tehát össze kéne fésüljük, momentán ezt nem tudjuk.

Sőt, ha azt is figyelembe vesszük, elnök úr, hogy a céghálókból is ki kéne bontani, hogy kinek milyen érdekeltségei vannak azokban a cégekben, amelyek mondjuk, a támogatásokat fölveszik vagy a területeket birtokolják, elképesztő dolgok derülnek ki. Én ezt megtettem, és kibontottan a legnagyobb 30 céget az MVH adatai alapján, hogy milyen érdekeltségek is vannak ebben. Hat érdekeltség, elnök úr, elvisz több mint 50 ezer hektárt - a területalapú támogatások alapján mondom, tehát ezek tényadatok -, amiket ők használnak itt. Nem hiszem, hogy ez lenne az üdvözítő megoldás. Hozzáteszem még, hogy elvisznek 15 milliárd forintot is a közös kasszából, a hat érdekeltség.

Nem demagógia ez, mert azt szokták mondani, hogy demagóg vagyok, hogy melléteszem, hogy a tanyafejlesztési programra pedig ugyanebből a közös kasszából egymilliárd forint jutott, ahol 300 ezer ember él. Szóval, ezt az irányt szeretné az ember valahogy megakadályozni, mert ez az, ami Dél-Amerikába visz. Ha ilyen nagy tőkeérdekeltségek nagy területeket megszereznek, a helyi közösségek alól kihúzzák, az ahhoz kötődő európai uniós és hazai forrásokat is leszívják, integrátorként rájuk települnek még, hogy a maradékot is kiszívják, ez csak Dél-Amerikába vihet, ezt elnök úr is pontosan tudja, és tudom biztosan, hogy egyetértünk magában az irányban, a megoldásokban nem biztos, hogy mindig.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu