DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon érdekes ez a vita. Engedtessék meg, hogy azt tegyem hozzá, hogy én a független kisgazda örökséget, illetőleg én, az a közgazdaságtan-tudós, aki a tudomány elemzése révén jutok oda, hogy a mezőgazdaságban a kisüzem, kis- és középüzem gazdaságosabb azzal a mértékkel, ami, úgy érzem, a legfontosabb, nevezetesen: mennyi nemzeti jövedelmet termel, és hány magyar ember él meg a földön; ebből a szempontból, ilyen meggondolásokkal mondom, amit mondok, hogy azt szeretném remélni, hogy ebből a törvénykezésből is, amit most csinálunk, kijön majd olyasmi - mert ez nem kőbe vésés, akármit törvénykezünk, előbb-utóbb rájövünk vagy az élet olyan további tényeket produkál -, hogy módosítani vagy alakítani fogjuk. Ez a törvényhozás célja.
Azt remélem, hogy ami történik itt most: olyan valami fejlődik majd a természetes fejlődés során, ami nem a hűbéri világ felé viszi Magyarországot, amibe évszázadokon át, aztán a XX. században hányszor belebotlott, hanem a fejlődés természetes dinamikája során a gazdaságosság felé. A gazdaságosság pedig a kis- és középgazdaság. Tehát mi akármit törvénykezünk, előbb-utóbb az élet majd azt mondja, hogy más lesz az időszerű. Tehát ha most erről hallunk és vitatkozunk, azt szeretném remélni, hogy olyan helyzetet teremtünk, hogy nem zárjuk el az útját a jó irányba való fejlődésnek (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és nem zárjuk be magunkat valami olyan ketrecbe, ami aztán...
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés