DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nem kétperces, hanem normál hozzászólást kívánok tenni, és köszönöm elnök úrnak - tisztelt Ház, kedves elnök úr -, hogy erre lehetőségem támad.
Bárki mondhatná, hogy kinek mi köze ahhoz, hogy az államtitkár hogyan érzi magát, én mégis - nemcsak szónoki fordulatként - azzal kezdeném, hogy alig tudtam türtőztetni magamat az elhangzottak kapcsán. A "türtőztetni magamat" a dühöt is jelentené, de én nem dühös vagyok, hanem igazából olyan, mint a harci mén az előtt a bizonyos csata előtt, hogy már menjünk, már menjünk. Köszönöm elnök úrnak a lehetőséget. Az előbb én tévedtem, amikor nem vártam még meg a vezérszónokot.
(11.20)
Számomra a hozzászólásom kapcsán, de különben is mindenféleképpen mérvadó, mértéktartó és cél az a normális hangnem és méltóság, amellyel mindig Nagy Andor képviselőtársunk és ugyanakkor a volt miniszter úr is, Szabó Imre megszólal. Tehát amikor felemelem a hangomat, nem a düh beszél belőlem, hanem (Halkan:) egyszerűen ezen a hangon, azt gondolom, hogy nem sokan fognak hallani még ebben a teremben sem. Magyarul, azt akartam mutatni, hogy ezen a hangon, ha így szólok, akkor nem sokan fognak hallani ebben a teremben. Én magam is meg szoktam tapasztalni a saját helyemen, hogyha a szónok nem emeli meg a hangját (Emelt hangon:), pedig nem vagyok dühös, akkor egyszerűen nem értik a dolgot. És hiába mondják, hogy milyen vehemens, ezzel együtt azt szeretném, hogy a fejemből a gondolatok a kommunikáció révén, egy verbalitás révén mások fejébe is belemenjenek.
Először úgy gondoltam, hogy Szabó Imre miniszter úr hozzászólását fogom elemezni, nem ízekre szedni, hanem elemezni apránként, de mégis, látják, 15 perc távlatában is azt kell mondanom, hogy az újabb élmény annyira erőteljes, Kepli Lajos hozzászólása, hogy akkor mégiscsak ezzel kezdeném.
Először is szeretném jelezni, hogy őszinte és becsülendő dolog, amikor ő azt mondja, hogy cégeknél dolgozott, és a cégek érdekét képviselte. Akár rosszhiszeműnek tekintik önök az én mostani megnyilvánulásomat, én azonnal bocsánatot is kérek, én kérem a képviselő urat - és mondom, rosszhiszeműnek tekinthető az, amit mondok, és bocsánatot kérek érte, kérem a képviselő urat -, hogy próbáljon eltekinteni attól a mivoltától, hogy a tapasztalatait cégeknél szerezte meg a felügyelőségen is; mármint a székesfehérvári székhelyű felügyelőségen, erről most nem tett említést, erről is lehetne egyszer beszélni, de tekintsen el ettől a dologtól. Ha szabad azt javasolnom, és nem vagyok cinikus és nem vagyok bántó, azért emelkedjen el a dologtól olyan tekintetben, hogy itt, ebben a Házban önnek az országot kell képviselnie, és a tisztelt pártja révén is ezt az országot és ezt a nemzetet kell képviselnie minden megnyilvánulásában.
Na most, ha hangzatos, nagy címet szeretnék a holnapi sajtóban látni, akkor úgy fogalmaznék, hogy a Jobbik meg akarja ölni az embereket. Ez persze nem igaz, kérem, hogy akik ezt hallják, mind gyorsan értsék azt, amit mondok, meg akarja ölni az embereket, de tisztelt képviselő úr, az badarság - és bocsánat a bántó hangért -, hogy ön a hulladékégetést akarja szorgalmazni akkor, amikor nemcsak hogy nincsenek meg az égetőkapacitások, de egy hulladékégető 40-50-60 milliárd forintba kerül. Akkor, amikor a világon, nem Magyarországon, de Magyarországon sincs olyan lakosság, amelyik elfogadná a hulladékégetést; akkor, amikor, ha nem tartják be a minimum 1250 Celsius-fokot, plusz-mínusz 50 Celsius-fokot, a füstgázok tartózkodási idejét minimum 2 másodpercig ezen a hőmérsékleten, a teljes egyenletes elosztást azokban a kazánokban, amelyekben az égetés történik, akkor nemhogy megsemmisítenék a hulladékban található klórszármazékok révén keletkező dioxinokat, hanem pluszdioxinokat termelnek, és a lakosság egészségét veszélyeztetik azáltal, hogy a szervezetükben bioakkumuláció révén felhalmozódnak a dioxinmolekulák, amelyek férfinél-nőnél, korosztálytól teljesen függetlenül rákot idéznek elő.
Tehát akkor, amikor ön azt mondja, hogy többet kellene égetni, akkor ön nincs tudatában annak ezek szerint, amit mond, vagy pedig tudatosan mond olyasmit, ami szakmaiatlan, technikai tekintetben elfogadhatatlan, és az európai uniós prioritási listán ez az utolsó előtti helyen van. Nem azért, mert az Európai Unió mondja, hanem azért, mert ezt tanítjuk az egyetemen, a világon mindenütt tanítják, hogy az égetés nem elfogadható, az égetés csak akkor elfogadható, ha áramtermeléssel és hőenergia-termeléssel összekapcsolják. Ön ezt javasolta természetesen, tehát nem hallottam félre, és nem manipulálom az ön szavait, de előtte az Európai Unió meg minden szakember és minden oktatókönyv arról szól, hogy megelőzés és másodszor is a megelőzés, ami iszonyúan nehéz. Utána arról szól, hogy szelektív gyűjtés, anyagában történő újrahasznosítás. Ehhez képest arról szól, hogy fizikai-kémiai eljárásokkal való semlegesítés, és csak utána az égetés és egyáltalán nem a lerakás.
Tehát amikor ön az ön pártja nevében azt mondja, hogy nem fogadja el azt a koncepciót, amit mi képviselünk és ami a tudomány mai állása szerint hasznos, értelmes, technikailag megvalósítható, ön akkor a fő sodorvonallal megy szembe, ami nem baj, mert hát csinálja az ön pártjának a tekintélyét úgy, ahogy akarja, de butaság, amiről beszél, és szakmaiatlan, amiről beszél.
Mert ha azt mondta volna, hogy nem a szemét égetését támogatják, mondjuk, egy-egy település saját égetőberendezésében, hanem a szemétből történő kiválogatás és az anyagában történő hasznosítás után, a maradék maradékának maradékát, ami a mi koncepciónk, és a tetejébe úgy, hogy a maradék maradékának maradékát csak úgy engedélyezzük termékként energetikai tekintetben hasznosítani, hogy meghatározzuk, hogy a klórtartalom nem lehet nagyobb 1 százaléknál, ami azt jelenti, hogy 1000 kilogramm szemétben 1 kilogramm lehet az a PVC, amivel megengedhető termékként az elégetése; ha azt mondta volna, hogy higanytartalom ilyen és ilyen százalékban lehet, mint az össznehézfém-tartalom, és ezt külön kell gyűjteni belőle, akkor még azt mondtam volna, hogy ön egy szakember és felkészült. De ezt nem mondhatom, mert ezeket a dolgokat nem mondta el. Pedig én biztattam volna, hogy ne 14,32 percnél álljon meg, hanem használja ki az idejét, és mondja el a koncepciójuk további részét is.
A másik, tisztelt képviselőtársaim, kedves Kepli Lajos, hogy az egyik oldalon beszél az Európai Unióról mint a kötelezettségszegési eljárás letéteményeséről, e tekintetben, mintha az Európai Unió pártján lenne, és annak örülne, hogy hazánkkal szemben kötelezettségszegési eljárás van. Mellesleg megjegyzem, nem ördögtől való ez a kötelezettségszegési eljárás, hiszen Németországgal szemben több mint száz ilyen eljárás van, persze ez nem egy verseny, hogy Németországgal szemben lehet, ott 80 millió ember van, nekik szabad, ez nem egy ilyen dolog, de ez nem az ördögtől való dolog, a tetejébe nincs kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben, mert a határidő nem betartását okafogyottá teszi az, hogy a parlament elfogadta a múlt évben a hulladékos törvényt. Tehát az egyik oldalon örül annak, és azt mondja, hogy a kötelezettségszegési eljárástól való félelem motiválta a gyors törvényalkotást, a másik oldalon meg azt mondja, hogy az Európai Unió milyen fránya egy szervezet, hogy ránk nyomta ezeket a hulladéklerakási rendszereket, tehát itt meg bírálja. Ugyan a két dolog nem egy és ugyanaz, de a tématerület egy és ugyanaz, a hulladékterület, én elvártam volna öntől, hogy egy nagyobb fajta következetességet mutat a gondolkodásában.
Azt mondja, hogy a köztársasági elnök úr hatása. Hát a köztársasági elnök úr, amikor bírálta a hulladékos törvényt, akkor kiderült, hogy az egyik bírálat arról szólt, hogy nem a 7. §-t, hanem a 8. §-t idéztük be egy európai uniós irányelvből, na bumm, ekkora nagy hiba, ezért kellett visszaadni az Országgyűlésnek megfontolásra. A másik nagy bumm javaslata az volt, hogy írjuk bele a törvénybe, hogy bírósághoz lehet fordulni. (Kovács Tibor az elnök felé: Minősíti a köztársasági elnököt!) Miközben a közigazgatásról szóló törvény, a Ket. mindenütt előírja, hogy az egy természetes dolog minden országban, hogy a jogorvoslat a bíróságnál van. Na most, ezek után, amikor itt beletesszük, akkor azt nem azért tesszük, mert ott korábban nem lehetett volna bírósághoz fordulni, hanem pontosan azért emeljük ki ezt a dolgot, mert igenis úgy gondoljuk, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a minősítő, és utána lehet menni a bíróságra.
Toldozgatás-foldozgatás. Elmondtam: négy különböző eleme van az ilyen jellegű módosításoknak. Az egyik az, hogy születnek a végrehajtási utasítások. Hát nehogy már! És kérem, értsék meg, hát magyarul mondom, értsék meg, hát nehogy már az legyen a bűn, hogy nem 8 év múlva van, és akkor azt lehetne mondani, hogy nem volt éveken keresztül módosítva a hulladékos törvény, 8 év múlva majd meglesz a végrehajtási utasítás. Hát pont az az előny, hogy megvan minden. Ekkor jön nagyon jogosan és ésszerűen a volt miniszter úr érvelése: "De uraim, Illés úr, hát nem lehetett volna úgy csinálni, hogy az összes végrehajtási utasítást előre, és akkor ehhez képest van egy kerettörvény?" Mert ugye, kétfajta törvény van: vagy van a kódexszerű törvény, vagy van a kerettörvény. Másfajta megoldás nincsen.
(11.30)
A kódexszerű törvény arról szól, hogy mindent beleírnak, ki mikor, mit, hogyan, és ha nem, akkor milyen szankció; és innentől kezdve rögzítve van. Ez azért jó, mert akkor úgy történik a dolog, ahogy a volt miniszter úr mondja: minden egyszerre megvan, mindegy, hogy milyen időhúzás és milyen szorító tényezők vannak - például az Európai Unió időbeli elvárása -, de akkor egyszerre megvan. De onnantól kezdve minden egyes elemét külön, a parlamenttel kell módosítani, ha van egy végrehajtási... - ott már nincs végrehajtási utasítás, abban minden benne van a törvényben. Még egyszer mondom: ki mikor, mit, hogyan csinál, meg milyen határidőre, és mi a szankció. Ennek ez a nehézsége.
A kerettörvénnyel meg az van, hogy meghatározzák azt a keretet, amelyben az adott tevékenységben ott vannak a célok, az elképzelések, koncepciók, de jelzi, hogy mit fog szabályozni külön annak érdekében, hogy azt végre lehessen hajtani. Ez itt nem egy taktikázás, hanem egy másfajta koncepció. Manapság az elmúlt évtizedekben Magyarországon kerettörvényeket csinálnak. Ehhez képest a végrehajtási utasítások - vagy kormányrendeletek, vagy miniszteri rendeletek, végrehajtási utasítások -, amelyekkel meg az a hátrány, hogy nem érvényesült az előző, hogy minden egyszerre ott van, de az az előny, hogy ha az élet megváltozik fél év múlva, két év múlva, akkor nem a parlamenthez kell fordulni, hanem a végrehajtási utasításokat kormányszinten módosítják vagy változtatják meg, illetve miniszteriális szinten. Ez a végrehajtó hatalomnak ad egy nagyobb mozgásteret, ezért csinálják ez utóbbit. Ebben sincs semmi ördöngösség. Ezt nem tudni?! Hát akkor bocsánat, akkor kimondom, ezért történik a dolog.
Vagy amikor azt mondja kedves képviselőtársunk, Kovács Tibor, hogy módosítás, akkor Cseresnyés Péter idejön hozzám, és a következőt kéri, felhatalmaz arra, hogy mondjam el. Nem csak Nagy Andornak van igaza - és ez lehet egy nagyon szép trükközés, hogy akkor az ellenzék is a mai napon végig beadhat; nem csak erről van szó. Arról van szó, hogy van egy társtárca, amely rezsicsökkentés kapcsán feladatokkal bír, és ehhez képest én voltam az a vezérszónok vagy az expozét tartó államtitkár, aki elmondtam, hogy a társtárcákkal való egyeztetések folyamatában, ebben a folyamatban történik az a dolog, hogy mire elkészül a rezsicsökkentés kapcsán az őáltaluk tervezett dolog, azt át kell vezetni. De az a dolog már zajlott tegnapelőtt is meg két nappal ezelőtt is, és ez nem arról szól, hogy nem volt idő egyeztetni, meg elcsúszott a dolog, hanem arról szól, hogy ez egy dinamikus rendszer, amelyben állandó mozgások vannak az államigazgatás részén. Ezt nem átlátni? És ehhez képest jön az energiahivatal, amely a parlament alá tartozik, és azt mondja, hogy a törvényhez ő még ezt meg ezt, meg ezt a feladatai révén, a rezsicsökkentés érdekében be akarja tenni. Semmifajta ördöngösség nincs benne, és nem az van, hogy nem volt idő egyeztetni, vagy nem akart egyeztetni, vagy valaki trükközni próbál. Ezeket a dolgokat nem látni...
Ugyanaz a dolog: két munkanap. Hát a KSZGYSZ-től kezdve a HOE-n keresztül - nem azt mondom, hogy számtalan, mert ez így nem igaz - számos egyeztetés zajlott. És tudják, mi volt az eredménye? Kiderült, hogy számtalan esetben nincs egyetértés közöttünk. Miért nincs egyetértés? Azért, mert a KSZGYSZ például vagy a nagy, dicsőséges HOE, amely a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, olyan érdekeket képvisel, amely szűken szabott cégérdekek, szűken szabott érdekcsoportok érdeke, és nem a haza érdeke. Nem! És innentől kezdve mi az, hogy két napra kapták meg? Hát persze, mert már fél évvel ezelőtt is meg másfél éve is pontosan tudtam, tudtuk, hogy mit képvisel. És a legutolsó alkalommal is, amikor találkoztunk velük, akkor is kiderült, hogy teljes nézetkülönbség van. De nem azért, mert ők szakmaiatlanok, nem azért, mert mi szakmaiatlanok vagyunk, hanem azért, mert az érdekek egészen mások.
Hát a KSZGYSZ meg a HOE is annak volt a letéteményese, hogy ne legyen termékdíjtörvény, hogy maradjon a régi rendszer, ahol mutyizni lehetett a koordinátorok révén, ahol a külföldiek érdekeltségei érvényesültek, ahol a lerakás felé mentek el a dolgok, ahol egymás között osztották szét monopolisztikusan azokat a jogokat meg kvótákat, hogy papíron ki mennyit gyűjt be. De ehhez képest a valóság meg a hazám azzal szembesül, hogy az európai uniós kötelezettségszegési eljárások majd most jönnek majd, ha nem tudja teljesíteni ez a rendszer 2016-ban, '17-ben, '18-ban, '19-ben az elvárt begyűjtési arányokat és újrahasznosítási arányokat. Erről beszélünk.
Kepli Lajos azt mondja, hogy nincsenek az eredmények. 2013. január 1-jén került a törvény elfogadásra - bocsánat, lépett hatályba -, ehhez képest most van öt hónap. Én meg azt mondtam önöknek, hogy 23 év telt el. 23 évvel ezelőtt követeltük, akartuk száz- és százezrek ebben a hazában, nem csak zöldek, hogy legyen egy szelektív hulladékgyűjtés. 23 év telt el, mire most Klug Lajosék, akik ott ülnek, az FKF Zrt. - kellenek ezek az emberek, kellenek az új idők, kellenek az új körülmények -, le a kalappal, viszik ki a színes kukákat. De bocsánat! A Galga mentén évekkel ezelőtt megcsinálták öt településen a szelektív hulladékgyűjtést. De Keszthelyen vagy Siófokon, lehetne megnevezni a településeket, megcsinálták, nem kukás rendszerrel, zsákos rendszerrel. Tehát voltak jó példák ebben az országban, kormányzatoktól teljesen függetlenül, le a kalappal az önkormányzatok előtt. De bocsánat, nemcsak tudták a dolgokat, hanem összerakták az érdekeket is; ennek mentén működött.
A volt miniszter úr, Szabó Imre azt mondja, hogy az ő időszakában meg abban az időszakban történtek a társulások. Igen, de nem hozta meg az eredményét. Nemcsak hogy 70 százalék még mindig a lerakás, ez nem a bírálata az én részemről az ő munkájának vagy az előző kormánynak, csak jelzem, hogy ebben az Országgyűlésben nincs olyan parlamenti képviselőtárs, polgármester, aki ne jött volna oda hozzám, és ne mondta volna el, hogy a hulladékos társulások rendszere teljes csőd. Azok, akik megépítették, lehúzták a hasznot belőle. Azok, akik működtetik - van úgy, hogy főleg külföldi cégek -, álságos módon, tendereket kijátszva kapták meg a lehetőséget, mert ezek a külföldi cégek biztosították az önerőt, mert az önkormányzatoknak nem volt önereje. Ezért álságos módon ezek a cégek kapták meg a működtetés lehetőségét, 20, 30, 36 évre. Csaltak! Ezért nem mernek elmenni az Európai Unió bíróságához, mert ott is ugyanezt a dolgot fogom elmondani, és kettő másodperc alatt be fogom bizonyítani a bíróság előtt, hogy működik a társulati rendszer, megépítették, EU-s pénz van benne, ehhez képest az EU-s pénzek 40 százalékát külföldi magánérdekeltségek szerezték meg úgy, hogy tulajdonba vették az eszközöket, és ehhez képest az önkormányzatoknak nem volt önereje. És valaki mégiscsak odaadta az önerőt, hiszen állnak a rendszerek, működnek a rendszerek. Menjenek el a bíróságra ezek a külföldi cégek, kettő másodperc alatt magukra húzzák a vizes lepedőt. Nem is mernek elmenni. Ehhez képest igenis azt kell mondanom, hogy a keretfinanszírozás, ami eddig működött, az nem lehetséges a továbbiakban.
Az áremelések tekintetében még akkor mégiscsak a volt miniszter úrnak szeretném elmondani, hogy az élet... - természetesen ő, mint volt miniszter, és én is, mint az ő egyik utóda, államtitkári rangban, pontosan tudom annak az értékét és fontosságát, és bocsásson meg, hogy kitérek erre. Egy szónok, az elején, ha személyes hanggal kezdi a dolgot, az az ő döntési lehetősége. A tetejében családban is, ismeretségi körben, ebben a Házban is rengeteg olyan ember van, akinek az esze, az intelligenciája, az okossága, az emberi kiállása, jó tulajdonságai - nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz tulajdonsága -, ezek a dolgok motiválhatnak engem is.
Amikor azt mondták nekem egyszer, azt mondta az illető, hogy a mindent tudás nem boldogít, nem értettem, mert nekem gyerekként mindig azt mondták, hogy a tudás, az a hatalom, és minden tudást meg kell szerezni. De amióta államtitkár vagyok, értem, hogy a mindent tudás nem boldogít. Sőt mi több, tudom, hogy nem jó tudni számos dolgot - nem csak a titoktartási kötelezettségről beszélek. Ehhez képest szeretném mondani, hogy az áremelések tekintetében, amikor európai uniós kényszer van, pontosan a társulások tekintetében... - ugyanis úgy adták oda a pénzt, hogy megkövetelték, hogy a lakosságra tegyék rá az áremelés terheit, de eddig az önkormányzatok és az előző szocialista kormány nem merte ezt a dolgot megcsinálni.
(11.40)
Ugyanakkor nem volt olyan karakán az előző szocialista kormány, hogy azt mondja, hogy az embereket védi, és a rezsicsökkentésen túl nem engedi a terheket rátenni. Nem is kellett volna ilyen szerződéseket kötni az Európai Unióval, és nem is kellettek volna olyan beruházások és olyan technológiai elemek, amelyeknek végül árnövelő hatása van a CBA-knak, a költség-haszon elemzéseknek köszönhetően.
Ehhez képest jön egy magyar kormány 2010-ben, és azzal szembesül, hogy előtte már megkötötték a kezét, megkötötték azokat a szerződéseket - nem az előző szocialista kormány, hanem a társulások -, amelyek révén a külföldiek nyerészkedhettek az EU-s pénzek lehúzásából, és a lakosságra kellene terhelni a díjakat. Ellenkező esetben, ha nem emeljük meg a díjakat a társulások tekintetében, akkor vissza kell adni az Európai Uniónak körülbelül 120-150 milliárd forintot. Mely költségvetésből? Ha sokkal jobban állna az országunk, akkor is mely költségvetésből?
Ehhez képest el kell menni abba az irányba, hogy áremelés; ehhez képest én vagyok, aki elrendelem 2011 áprilisában, hogy moratórium legyen, hogy ne lehessen a lakosságra terhelni, majd nekem kell meghozni azt a döntést, hogy visszakozni az EU miatt, és ehhez képest utána pedig azt a döntést hozzuk, hogy jó, rendben van, 4,2 százalékkal meg lehet emelni ebben az évben, mert ennyi az a követés, ami révén az EU-s elvárásokat teljesíteni lehet. De ebben a pillanatban, igenis, ha azt mondjuk, hogy az emberek érdekét akarjuk szolgálni, akkor nem működhet ez az áremelés, akkor egy másik utat kell találnunk. És meg is találtuk ezt az utat: azt mondjuk, hogy a moratórium előtti, 2011. április előtti pénzhez képest kell 10 százalékkal csökkenteni. De ezzel mit állítunk elő? Számos esetben nem nehézséget - mondtam a homokhátsági társulást - és számos esetben pedig nehézséget, de azt viszont meg kezelni kell.
És igenis, Cseresnyés Péter azért jött ide, hogy azt kérje tőlem, nem lesz itt, mert nem tud itt lenni, de mondjam meg, Nagykanizsán, ő a tanú rá, hogy megveszik a Saubermachert, megveszik, pontosan azért, mert minden nehézség ellenére abban van az üzlet, és nekik fütyüljön a rigó, jobbról is meg balról is, és ne a külföldi érdekeltségnek. És a veszprémi - ha nem hiszik el, Klug Lajos a tanúm, aki itt ül a páholyban, ott volt velem a veszprémi közműszolgáltató vezérigazgatójával -, a veszprémi igazgató mondta meg, hogy megveszik a külföldi érdekeltséget. És nemcsak ez a két példa van, hanem pontosan arról szól a dolog, hogy igenis, ebben a hazában a hulladékos területen egy teljes körű átrendeződés van, és pont a minősítési törvény is azt eredményezi, hogy igenis...
Azt mondja a képviselőtársunk, Kovács Tibor, hogy a fejlesztések. Milyen fejlesztések? Mit kell misztifikálni ebben a hulladékgazdálkodás területén? Kell a kukáskocsi. Bocsánat, én nem visszasírom a rossz rendszert: platós kocsival vitték el. Kellenek az emberek, akik rárakják a kukáskocsira a kukát. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Kovács Tibor: Ilyeneket mond!) Kell az utóválogatás. De nem kell a lerakás. De a lerakók tulajdonosaira játszanak azok, akik az előző rendszert sírják vissza, mert ott volt a pénz. De ehhez képest a kormány meg fogja határozni, hogy a lerakásnak - nem a lerakási járuléknak - a díja mennyi lehet. Mert pontosan ott volt az üzlet, és ez volt külföldi érdekeltségek kezében, és ez volt magyar magánszemélyek tulajdonában. Megvették bagóért ezeket a lerakókat, és ehhez képest úgy irányították a dolgokat, hogy ne legyen szelektív hulladékgyűjtés, ne legyen utóválogatás, de legyen elterelése a hulladéknak, ezért van 70 százalék a mai napig.
Tehát ez az, amit a kormány nem fog megengedni, és ez az, amiben teljes következetességgel végigmegyünk ezen az úton.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés