DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm, elnök úr, és elnézést kérek. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Továbbra is ezt a törvényt feleslegesnek, diszkriminatívnak és a precedens jellege miatt veszélyesnek tartom. Különösen úgy, hogy senki nem vitatja, hogy a tulajdon a fővárosnál van, volt, másrészt a szabályozás is a fővárosnál van, volt, harmadrészt pedig január 1-jétől a hatósági ügyek a fővárosnál vannak, és különösen a tegnap elfogadott Duna menti törvény alapján a hatósági ügyek a fővárosnál megerősítésre kerültek, hogy ott vannak, ezért tartom én feleslegesnek.
A másik ilyen, hogy a törvény kialakít egy új közigazgatási státust, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területet, amely a közigazgatásba való durva beavatkozást tartalmazza, a módosító javaslat ezt kívánja jogállamivá tenni. A javaslat több olyan alapvető hiányosságot tartalmaz, amely miatt nem állja ki szerintem a jogállamiság próbáját.
Új státus alá kerülés eljárását is meghatározza ez a javaslat, s a Margitszigetre vonatkozóan azonban nem rendeli alkalmazni ezt az eljárásrendet, zárójelben jegyzem meg, hogy az önkormányzat képviselő-testülete véleményének a kötelező kikérését. Tekintettel arra, hogy a véleménykikérésre vonatkozó módosítás együtt lép hatályba a Margitszigetnek a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté nyilvánításával, ezt az ellentmondást módosító javaslat orvosolni kívánja.
A másik pedig, hogy a most kialakítandó eljárásrend szerint ugyan kötelező lesz majd kikérni az érintett önkormányzatok véleményét, de ez nem köti majd a döntéshozókat. Nincs jogi eszköze az önkormányzatnak arra, hogy a feje felett döntsenek, és nem tartalmazza a népszavazás alkalmazását, ami - úgy gondolom - nem egy demokratikus intézményrendszert jelent. Magyarul: a lakosságnak, akire a legnagyobb hatással lesz majd a döntés, semmilyen beleszólása nem lesz a területek csatolásába. Tehát veszélyes precedenst teremt.
Ezért a módosító javaslat célja az, hogy a hiányosságok kiküszöbölését és egy jogállami megoldást, jogi garanciákat tartalmazó szabályozást alakítson ki. Elsőként a szabályozás meghatározása történjen. Ha megtörténik a szabályozás meghatározása, akkor ezt követően az új státusú közigazgatási egységek tekintetében kialakított eljárás lefolytatása történjen meg. Ezért a módosító javaslat következetesen elhagyja a törvényjavaslatból a Margitsziget Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté nyilvánítására vonatkozó rendelkezéseket.
Az indítvány egyik garanciális eleme, hogy a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területté nyilvánítást kizárólag a területileg közvetlenül érintett területi önkormányzat képviselő-testülete kezdeményezhesse az Országgyűlésnél. Ennek elfogadása esetén elkerülhető lenne a most előállt helyzet, amely szerint az Országgyűlés az érintett önkormányzat véleményének a kikérése nélkül hoz döntést az önkormányzatot közvetlenül érintő kérdésben.
A módosító javaslat másik lényeges eleme, hogy a magyar önkormányzati törvényt 105. § (9) bekezdéssel egészíti ki, amelyben az (1) bekezdésben meghatározott kerületi tagozódás megváltoztatása kategóriájába emeli a Fővárosi Önkormányzat közvetlen igazgatása alá kerülés folyamatát.
Úgy gondolom, ez egy konstruktív javaslat, annak a szellemiségnek felel meg, amely a törvényjavaslat szellemiségében készült. A módosítás lényege, hogy elfogadása esetén a (2) bekezdés alapján helyi népszavazást is kötelező lenne elrendelni, így a közigazgatási státus megváltoztatása esetén az érintett lakosság is beleszólhatna az őt érintő döntésbe. A hatályos jogszabályok szerint a népszavazás kötelező erejű, ezért ez megfelelő garanciát jelentene. A módosító javaslat elfogadásával, úgy gondolom, hogy egy demokratikus szabályozás alakítható ki, ahol kizárólag az érintett kerületi önkormányzat kezdeményezhetné egy adott terület közvetlen fővárosi irányítás alá kerülését, a végső szót pedig az érintett lakosság mondaná ki. A formális jogi aktust az Országgyűlés ennek megfelelően határozhatná meg. Úgy gondolom, hogy ez egy demokratikus jogállami garanciákkal felvértezett szabályozás.
Összegezve tehát, amivel kezdtem, az említett tényezők kapcsán, magyarul: a tulajdon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, a szabályozás a Fővárosi Önkormányzat kezében van, január 1-jétől a hatósági eszközök és tegnap óta nyomatékosan a hatósági eszközök építésszabályozás tekintetében a főváros kezében vannak. Nem célszerű - úgy gondolom - a közigazgatás ilyen beavatkozása.
Köszönöm szépen. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés