VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen, igaza van Gőgös képviselőtársamnak, én is végigültem a vitát, tegnap írásban bejelentkezem egy hozzászólásra, és most, 2 óra előtt 10 perccel meg is kapom ezt a lehetőséget. Azt kell hogy mondjam, hogy azok között az emberek között vagyok, akik ki se mentek az egész vita folyamán, végigültem ezt a most már több mint háromórás vitát, és ami most történt, azt kell hogy mondjam, azt államtitkár úr saját magának okozta, meg azoknak, akik esetleg más törvényjavaslatra várnak, köszönjék meg a saját államtitkáruknak. (Dr. Budai Gyula: Mi ez a személyeskedés?)

Azt gondolom, hogy nagyon ritkán fordul elő az az általános vita, ahol az államtitkár gyakorlatilag, azt kell hogy mondjam, minden kérdésre úgy válaszolt, hogy nevezhetném az ellenzéki képviselők közül ezt akár jóindulatú provokációnak, mert engedje meg, egy ellenzéki képviselőnek nyilvánvalóan csak az a lehetősége van, hogy az előtte lévő törvényjavaslatot minősítse, és ha már egyszer egy általános vita van, akkor akár szélesebb körben is ezt megtegye, ön meg nyilván habitusánál fogva ezt így vette föl, és ezért húzódott el ez a vita ilyen sokáig.

De nem ez a lényeg, és nem is akarom minősíteni egyik hozzászólót sem, mert nem ez a dolgunk, de azt el kell hogy mondjam, államtitkár úr, annak kapcsán, mivel ön többször mondta és több képviselőnek mondott ilyen dolgot, hogy ő nem dolgozott apparátusban és nem vett részt az államigazgatásban. Én azt gondolom, hogy egy jó vezető mindig törekszik arra, hogy saját magánál okosabb emberekkel vegye magát körbe, mert ez az ő munkáját nagyban segíti, én azt gondolom.

Én azt tapasztalom és azt látom, hogy önnek van egy víziója, amely lehet, hogy akár nyilván a kormány víziója is, a kormánynak ön a tagja, és ezt a víziót tűzzel-vassal keresztül akarja verni, és elfelejti azt, amit ön mondott a hozzászólása elején, hogy a világ változik, a dolgok változnak, és változó körülményekhez kell időnként alkalmazkodni. Vezetőnél okosabb emberek azért jó, ha vannak a rendszerben, mert ezekre a dolgokra igazából figyelmeztetni tudják nyilvánvalóan azt az embert, akinek a döntése végül ki kell hogy mondassék. De én azt hiszem, hogy egy rendszerben kell hogy legyen akár szakmai ellenzék is, mert ha nincs szakmai ellenzék egy rendszerben, akkor gyakorlatilag csőlátása lesz azoknak az embereknek is, akik a döntéshozók.

A hulladék ügye és rendszere itt kijött a mai vitában, és mindannyiunk léte és a földgolyó is attól fog függni nyilvánvalóan - valamely képviselőtársa is mondta -, hogy meddig lesz lakható, hogy mi fog történni a hulladékkal. Én azt látom, hogy nincsenek ma eleve elrendelt rendszerek. Ön pedig úgy adta elő ezt a dolgot, mintha ez lenne az elkövetkezendő évtized legnagyobb találmánya és ez az egyetlenegy üdvözítő megoldás.

Én azt gondolom, hogy ez nem így van, és persze mindig a döntéshozóé a felelősség, de egy döntéshozó akkor tud szerintem szakmailag is jó döntéseket hozni, ha meghallgatja azokat az embereket, akik ezzel nem értenek egyet. Nem az a megoldás, hogy persze úgy is el lehet kerülni a vitát, hogy olyan emberekkel veszem magam körül, akik azt mondják, hogy értettem, államtitkár úr, értettem, miniszter úr. Nem tudom, nézte-e azt a nagyszerű angol filmsorozatot, már nem jut eszembe, valami miniszterelnökről vagy miniszterről szól, ahol gyakorlatilag azt mutatták be, hogy egy struktúra úgy is tud működni, hogy mindig hajbókoló emberek vannak a rendszerben, és ettől mindenki azt hiszi, a döntéshozó azt hiszi, hogy ő a világ legokosabb embere, mert mindenki ennek a tekintetében dolgozik. Én azt gondolom, hogy ez nem így van.

(Dr. Stágel Bence elfoglalja a jegyzői széket.)

Az önkormányzatok tekintetében szeretném azért fölhívni a figyelmét különösen a kormánypárti oldal önkormányzati politikusainak, úgy látom, elég kevesen vannak, bár igaz, polgármester úr még bent ül a teremben; én azt gondolom, hogy érdemes lesz arra odafigyelni, hogy a keresztfinanszírozás megszüntetése - a törvény kimondja, hogy most már nem lehet keresztfinanszírozásban megoldani például a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ügyeket - azért fog okozni az önkormányzati struktúrában nem kevés problémát.

Persze, én most nem azt mondom, hogy ez a keresztfinanszírozási ügy eleve elvetendő, mert nyilvánvalóan az is fontos, hogy nyereség - persze lehet használni a profit szót, de a profit már annyira, hogy is mondjam, szitokszónak minősült, hogy használjuk inkább a nyereség fogalmát - nélkül gyakorlatilag minden cég életképtelen lesz, mert ha nem képződik egy szolgáltatásban nyereség, akkor gyakorlatilag nem lehet beruházni, nem lehet fejleszteni, és ha ez nem történik meg, akkor nyilván a tulajdonosoknak kell majd ehhez a megfelelő tőkét abban az időszakban betenni, amikor ez szükségessé válik. És mivel most már az állam és persze majd az önkormányzatok lesznek a többségi tulajdonosai ezeknek a rendszereknek, itt nemcsak az előnyét, a hasznát, hanem gyakorlatilag a költségét és a beruházási lehetőségeit is majd az önkormányzatoknak kell biztosítani.

Tehát ilyen tekintetben én azt gondolom, hogy az önkormányzati szektorra külön oda kell figyelni, mert nemcsak a hulladékügyben, hanem nagyon sok egyéb közszolgáltatási ügyben az önkormányzatoknál az elkövetkezendő időszakban komoly gondok és problémák jelentkezhetnek.

Államtitkár úr, téves az a megállapítás, hogy az önkormányzatok minden szinten privatizálták ezeket a vállalkozásaikat, ilyen típusú közszolgáltatásaikat. Én olyan térségben élek, ahol a villany- és a gázszolgáltatáson kívül egyetlenegy közszolgáltatás nincs privatizálva. A rendszerváltás óta önkormányzati tulajdonú, sőt száz százalékig önkormányzati tulajdonú cég adja a közszolgáltatást vízben, szennyvízben és hulladékban.

Tehát én azt gondolom, hogy azok a megállapítások, amikor azt mondja, hogy a multik átvették a terepet, így nem igazak, és az elmúlt időszakban bizony az ön kormánypárti önkormányzati politikusai voltak azok, akik egy-egy közszolgáltatás tekintetében, mondjuk, ezeket a privatizációkat elindították.

Még egy dolgot szeretnék fölhozni. Ön azt mondta, és lehet, hogy itt félreértettem, hogy a veszélyes hulladékkal ön nem akar foglalkozni. Azzal én egyetértek, hogy az ipari rész veszélyes hulladékával meg az iparban fölhalmozódott hulladékkal egy más törvény keretei között kell majd nyilván beszélni, de én azt gondolom, hogy a lakossági veszélyes hulladékról mindenféleképpen kell beszélni.

(14.00)

Egyrészt ez a törvényjavaslat azt vetíti előre, hogy különösen akkor, ha majd rendesen beállnak a háztól elhozandó szelektív hulladékok, azokkal az emberekkel, akik mondjuk, ezeket a hulladékokat nem megfelelő módon gyűjtik, kezelik a hulladékot, valami nyilván történni fog, de ne dugjuk a fejünket a homokba, a háztartásokban ma nagyon komoly mennyiségű veszélyes hulladék képződik. Szeretnék csak utalni a festékektől a házi kiskertek vegyszermaradékára vagy éppen a házi kiskertekben alkalmazott permetezőszerek csomagolóanyagára. Ez ma gyakorlatilag, azt kell mondanom, egy-két nagyváros kivételével megoldatlan.

(A jegyzői székben Nyakó Istvánt Szilágyi Péter
váltja fel.)

Személyes példából tudom, hogy azon a településen, ahol lakom - ez egy 30 ezer lakosú település -, megoldatlan az, hogy ha valaki normálisan el akarja helyezni ezt a veszélyes hulladékot, és mondjuk, otthon gyűjt egy kis zacskóban minden permetezés után akár egy műanyag palackot, egy üvegpalackot vagy egyéb zacskót, azt nem tudja hová elvinni. Én Orosházán élek, Orosházáról be kellett vinnem Békéscsabára ezt a veszélyes hulladékot, ha a jogszabályoknak megfelelően akarom ezt az ügyet megoldani. Nyilván megtettem, nagyon sokan mások is megteszik, de azt gondolom, ha már egyszer a közszolgáltatás teljes vertikumáról szó van, akkor feltétlenül beszélni kell erről a dologról, és valamilyen módon meg kell teremteni annak a lehetőségét, annak a szabályát és annak a kereteit, hogy végül ezek az anyagok ne az árokparton, ne mondjuk, egy vidéki település fás, ligetes térségeiben végezzék, mert sajnos úgy tűnik, ma ez is még előfordul.

Tehát még egyszer szeretném javasolni a képviselő uraknak a kormánypárti padsorban, hogy az önkormányzati ügyekkel foglalkozzanak, mert nyilván nem ennek a törvénynek a keretei között kell ezt a kérdést megoldani, de sorban jönnek azok az ügyek, amelyek az önkormányzatoknak feladatot adnak, az önkormányzati cégeket helyezik előtérbe, és ezeknek akár a rövid, akár a középtávú fenntartása bizony komoly veszélyt jelent az elkövetkezendő időszakban. Igaza van minden képviselőtársamnak, aki azt mondja, hogy a probléma és a káosz végén mindig a szolgáltatást igénybe vevő fog rosszul járni, mindig a szolgáltatást igénybe vevő fogja a számlát kifizetni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu