DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium fennmaradása érdekében kívánok felszólalni. Felszólalásom elején rögtön tisztázni kell, hogy ez az egész országban egyedülálló speciális képzést és az érintetteknek speciális támogatást nyújtó intézmény, amely két telephelyen működik, az egyik Nyíregyházán, a másik pedig Balassagyarmaton található. Tehát mind a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelytelepülés, mind pedig Balassagyarmat város szempontjából egy kiemelt súlyú intézményről van szó, ahol ráadásul a 16 és 25 év közötti testi és szellemi fogyatékkal élők nemcsak ebből a két megyéből érkeznek, hanem Győr-Moson-Sopron megyétől Bács-Kiskun megyén át Hajdú-Biharig találunk Nyíregyházán körülbelül 200, Balassagyarmaton körülbelül 150 érintett személyt. Vannak köztük kerekes székhez kötöttek, autisták, különböző szinten mozgássérültek, enyhe és közepesen súlyos értelmi fogyatékosok, különböző magatartászavarral, magatartás-problémákkal küszködő személyek is.
A történet és az intézmény működése ott látszik egy szomorú fordulatot venni, amikor a 2012-2013-as tanév vége felé az intézmény igazgatója összehívott egy szülői értekezletet, és ezen arról tájékoztatta a szülőket, hogy az intézmény finanszírozását végző nonprofit kft. nem tudja vagy nem kívánja tovább működtetni ezt az intézményt, és megkezdődtek a tárgyalások a Klebelsberg Kunó Központtal az intézmény további sorsa felől. A szülők mély megdöbbenéssel vették ezt tudomásul. A szülői munkaközösség vezetője fogalmazott egy levelet az illetékes államtitkárságnak, fogalmazott egyet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének - ezt a példányt itt tartom a kezemben és bemutatom a kameráknak -, de a hét vagy tíz nappal ezelőtti állapot szerint nem kaptak érdemi választ. Annyi pozitív jel van az ügyben, hogy az igazgató és az iskola kapott egy értesítést, legjobb tudomásunk szerint a tanév szeptember 1-jétől beindult, de csak a 2013-14-es tanév első félévének végéig, magyarul 2014. január 31-ig tűnik biztosítottnak ennek a pótolhatatlan szerepet betöltő intézménynek a sorsa, azt követően pedig sűrű homály fedi, hogy mi lesz ennek a tanévnek a második felében, vagy mi következik azután. Nem tudják tehát a szülők és nem tudják az érintett fiatalok, fiatal felnőttek, hogy mire számíthatnak a jövőt illetően, ugyanis a közeli napokkal bezárólag, mint mondtam, egy-két héttel ezelőttig nem kaptak érdemi választ. Az iskola is csak az említett szűkszavú tájékoztatást kapta.
S hogy mi ennek az intézménynek a jelentősége, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a szülők teljes elégedettségüket közölték, teljes elégedettségükről adtak tanúbizonyságot.
(22.40)
Gyakorlatilag az érintett személyeknek, úgy a testi, mint a szellemi fogyatékkal élőknek egy sehol máshol nem, csak az országhatáron belül, kis túlzással ki merem jelenteni, hogy az országhatáron kívül sem pótolható az, amit ez az intézmény ad. Nemcsak pedagógiai szempontból, hanem emberi, érzelmi, értelmi, erkölcsi szempontból is a szülők szuperlatívuszokban beszélnek, csak jót mondanak az intézményről. Hát, mondjanak nekem, tisztelt jelen lévő képviselőtársaim, még egy példát a mai Magyarországról, vajon hány oktatási intézményről vagy általában hány közintézményről mondhatjuk el, hogy országhatárainkon belül mindenki maradéktalanul elégedett vele. Ráadásul a szülők mindennapjaihoz is nagyon fontos segítséget ad, és nemcsak azért, mert a fiatalokat felkészíti adott esetben, amennyire lehet - nyilván állapotuktól függően - egy esetleges önálló életvitelre, hanem azért is, mert a szülők sokkal hatékonyabban tudják végezni napi teendőiket akár napi szinten a munkahelyen, a munkavégzés helyszínén helyt tudnak állni.
Ha az intézmény megszűnik, vagy az intézmény élete felbolydul, átköltöztetik új székhelyre, új telephelyre, kiszervezik, átszervezik, Isten tudja, mi lesz a sorsa - ugye most a teljes bizonytalanság jelenti a legnagyobb problémát -, akkor mind az ott ellátott személyeknek, mind a hozzátartozóknak, a szülőknek az élete is fenekestül felfordul. Úgy gondolom, a jót nem kellene elrontani, azt a kevés jót, ami még megmaradt ebben az országban, különösen az oktatás terén nem kellene tönkretenni, sem bizonytalan helyzetbe hozni a szülőket.
Éppen ezért kérdezem én a szülői munkaközösség, a hozzátartozók, az ellátottak nevében azt a tisztelt kormányzattól, hogy milyen sorsot szánnak ennek a nagy múltú, sikeresen, közmegelégedésre működő intézménynek. Nagyon remélem, hogy nem tervezik sem a megszüntetését, sem az átszervezését. Ha ilyen megfordul a kormányzat fejében, akkor mint képviselő, mint Nógrád megyében is gyakran megforduló képviselő megismerve a megye problémáit, egyik legnagyobb problémáját - nem kizárólag -, ezen intézmény megszüntetésének veszélyét, nyilván tiltakozásomat kell hogy kifejezzem a kormányzat felé. Erre várunk érdemi választ.
Nagyon sajnálom azt, hogy idáig fajult ez az ügy, ugyanakkor természetesen szívesen szólalok fel ebben az ügyben, de remélem, hogy legközelebb arról kell majd beszélnem, arról kell majd szót ejtenem, hogy meg kell köszönjem a kormányzatnak azt, hogy fennmarad ennek az intézménynek a működése.
Még egy kérdés. Valósak-e azok a kormányzati elképzelések, amelyek szerint nem kötelezően öt évre kívánják a következő időszakban az ellátási szerződéseket megkötni az érintettekkel, hanem egy és öt év közötti ciklust akarnak erre meghatározni? Magyarán mondva, akivel eddig szerződést kötöttek, az öt évig biztos lehetett abban, hogy ellátják, innentől kezdve akár ki van téve az évente sorra kerülő hosszabbításoknak. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Tehát ez is egy fő kérdés, hogy az ötéves ellátási kötelezettséget egytől öt évig terjedő ellátási kötelezettségre akarják-e leminősíteni.
Várom a kormányzat érdemi válaszát - ahogy szétnézek a teremben, erre csak írásban számíthatok.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés