ÖRVENDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Az előttünk lévő T/11456. számú, a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat egy már rég várt hiánypótlás, mert nem elég sokszor hangsúlyozni azt, hogy az elmúlt húsz évben 390 ezer hektárral nőtt a művelés alól kivett terület nagysága. Ezt a folyamatot meg kell állítani.
A jó minőségű termőföldek védelme egész Európában a legfontosabb kormányzati célok között szerepel, és ez a cél nálunk is fontos és meghatározó. A cél az, és ezzel a törvénymódosítással pedig még határozottabban, hogy a beruházások, településfejlesztések ne vegyenek igénybe termőföldet, de ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor a gyengébb minőségű földeket használják fel.
A törvényjavaslat foglalkozik a zártkertek hasznosításával is. Nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozzunk, hiszen a zártkertek az elmúlt időszakban többfunkcióssá váltak. Varga képviselő úr is említette, hogy nagyon sokan állandó lakosként oda vannak bejelentkezve, de nemcsak ott laknak, hanem a mezőgazdasági művelés mellett még telephelyek kialakítására is van lehetőség. Például Hajdúszoboszlón a zártkertekbe a gáz be van vezetve, a villany be van vezetve, a szemétszállítás megoldott. Tehát az önkormányzat igyekszik megfelelő lehetőséget biztosítani azoknak is, akik kényszerítetten ott kell hogy lakjanak, mert nekik ott jobb a lehetőségük.
Azonban nagyon sokfelé azt tapasztaljuk, hogy a művelési kötelezettséget a zártkertekben nem tartják be. Sajnos sokfelé találhatók elhagyott, műveletlen ingatlanok...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés