HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Elnézést, elnök úr, de úgy gondolom, annyifélét beszéltek itt az ellenzéki képviselőtársak néha összevissza, hogy szükséges néhány mondatot szólnom.

Kezdjük is az LMP-vel, akik már nincsenek itt; szokott ilyen lenni sűrűn. Éppen a hozzászólásukban azt ecsetelték hosszasan, hogy a kulturális ügyekben szívesen tárgyalnának velünk. Elmondták a hozzászólást, majd hazamentek, és meg sem hallgatták sem Hiller Istvánt, sem Karácsony Gergelyt, sem most engem. Ennyit a párbeszéd komolyságáról.

Hiller miniszter úr hosszasan beszélt arról, amiről a képviselő asszonnyal én bekiabálva eléggé csúnya módon, elnézést kérek, polémiát folytattunk. Kedves Hiller Miniszter Úr! Legyen biztos abban, hogy ha itt intézményvezetői változások történnek, azok törvényesek lesznek. Ha ezen törvény alapján, amit most módosítunk vagy a régebbiek alapján, de biztos, hogy törvényesek lesznek. Emlékszem arra, amikor ön miniszter volt és az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját eltávolította, majd a bíróság visszahelyezte a helyére. Kiderült, hogy ön törvénytelenül, mondjam ilyen csúnyán, vagy lehet, hogy nem teljesen szabatosan, mindenesetre a bíróság által kimondottan hibásan távolította el, nem jogosan távolította el, nem tudom, hogy mondjam, az akkori főigazgatót. Már a kormányzati ciklusuk lejárt és a nemzeti együttműködés kormánya végezte a munkát, amikor az igazgató úr visszakerült a helyére. Miniszter úr, ön akkor olyat tett, ami után nem állhat fel, és nem kombinálhat véleményem szerint teljes hitelességgel.

(22.00)

Kérem, hogy ne is tegye, felesleges így kombinálni. Ha bekövetkezik intézményvezető-váltás akár holnap, akár két hónap múlva, akár öt hónap múlva, legyen abban biztos, hogy az törvényes lesz. Egyébként ha a mostani módosítás után lesz törvényes, akkor is az lesz, és akkor is felállhat, elmondhatja, beszélhet majd az én szavahihetőségemről, de biztos lehet abban, hogy nem kerülünk olyan helyzetbe, mint amilyenbe ön került. Ez nagyon nagy hiba volt. Higgye el, hogy erre odafigyelünk. Amikor a képviselő asszonynak beszéltem és azt mondtam, hogy nem, akkor arra utaltam, hogy az a feltételezés, ami az egész mondandójában egyébként végigkísér, az a bizalmatlanság, amivel ezt az egész ügyet, a múzeumi tárgyak kölcsönzésével kapcsolatos ügyet is kezelte, az nem elfogadható.

Szeretném a figyelmükbe ajánlani azt, ahogy a törvény szól, ahogy a módosítás szól; a következőt mondja: a miniszter a nemzeti kulturális érdekre figyelemmel és a széles körű hozzáférés céljait szem előtt tartva jelölhet ki őrzési vagy bemutatóhelyet. Önök erről sosem beszélnek, egyikőjük sem beszélt erről, halandzsáztak, mindenfélét mondtak arról, hogy majd hogy lesz ez a törvény rossz, meg hogy majd milyen kinevezések lesznek ezután. Ha lesznek kinevezések és a törvény is hatályosul, higgye el, törvényesek lesznek a kinevezések, jók lesznek. Úgy hiszem, a múzeumügyben pedig mindenképpen nagyon fontos, hogy ez a lehetőség benne legyen. Ez egy felelősség is a módosítás után, és egy lehetőség is a kormányzat számára mind a személyi kinevezés területén, mind pedig a múzeumi javak kölcsönzése területén. Felelősséggel és a lehetőséget a közjó szempontjából szem előtt tartva fogunk élni ezzel az új törvényi környezettel, amennyiben az Országgyűlés ezt megszavazza.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu