SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Öt tételben szeretnék egy picit rendet vágni az előbb elhangzottakban. Amikor a kormánypárti frakcióvezető azt mondta, hogy a zárószavazás előtti módosítók az EKB technikai jellegű megjegyzéseit tartalmazzák, egy dolgot elfelejtett hozzátenni, hogy az EKB a végére hozzátette azt is, hogy javasolja az október 1-jei összevonási határidőnek az elhalasztását, mert úgy ítéli meg, hogy nem kész az integrációra a két szervezet.

A második megjegyzésem a végkielégítésre vonatkozik. Ma délelőtt a fogyasztóvédelmi bizottság ülésén ez a téma is felvetődött. Úgy látjuk, hogy önök azt a politikát vallják, hogy vannak egyenlők meg még egyenlőbbek. Ez talán ismerős gondolat. Vagy esetleg azt mondhatjuk, hogy azt a politikát vallják, hogy "kivéve a gyevi bíró". Merthogy minden bizonnyal ebben a logikában önök majd az elmúlt időszakban elbocsátott kollégák vagy mandátumlejárta kollégák számára is - akár legyen az adatvédelmi ombudsman - ugyanezt fogják tudni mondani, amit most mondtak. Vagy korábban, a kormányváltást követően annak a sok ezer, becsületesen dolgozó köztisztviselőnek is, gondolom, ugyanezt mondják. Ez egy kampányértékű mondat volt, nem akarom Rogán frakcióvezető urat ijesztgetni, sokat lehet majd használni a kampányban azt a néhány mondatot, amit ő itt elmondott. A lényeg veszik el. Hölgyeim és Uraim! A lényeg veszik el ebben a gondolatban, hiszen azokról, akik bent dolgoznak, azok, akik a tudatos fogyasztói, pénzügyi fogyasztóvédelmet csinálják, róluk nem beszélnek.

És az utolsó megjegyzésem pedig az, hogy az alkalmazottak biztonságában is önök tévednek, mert nem a biztonságot adják, hanem annak a lehetőségét, hogy majd hat hónap múlva vagy három hónap múlva ugyanúgy kirúghatják ezeket az embereket, ezért ez egy támogathatatlan javaslat, amit önök letettek.

Köszönjük szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu