FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy tisztelettel elfogadom a válaszát, pontosan azért is, hogy valóban, a parlament nyilvánossága előtt is tudtunk azokról a részletekről is szólni, amit államtitkár úr elmondott. De fontos megjegyeznem azt is, államtitkár úr, hogy a Magyar-Európai Üzleti Tanács is teljes mértékben támogatja az éves jelentésében is azt a fajta keletinyitás-politikát, amit a kormány végez. Tehát erre csak külön szerettem volna felhívni a figyelmet. A visegrádi 4-ek különböző értekezletein is nagy hangsúlyt kap a keleti partnerség irányába való nyitás, annál is inkább, hiszen fontos egyrészt gazdasági szempontból, másrészt a keleti és nyugati kultúrák közötti kapcsolat elmélyítésében nagyon nagy szerepet jelent az, ha megfelelő módon tudjuk ezt kezelni. És ebben Magyarország az elmúlt időszakban élenjárt. Bízom abban, ahogy államtitkár úr is megfogalmazta, hogy ezt az élenjáró szerepet a továbbiakban is tudjuk vinni.

Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu