PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma van az önkormányzatok napja, beszéljünk egy kicsit róluk, a kicsikről, a kis önkormányzatokról.

Lassan egy éve már, hogy működik az önkormányzati alrendszerben az önök egyik csodafegyvere, a feladatfinanszírozás. Mi már a rendszer kialakításakor elmondtuk, egyrészt a költségvetés szerkezete azt mutatja, hogy továbbra is normatív módon finanszírozzák az önkormányzatok működését, másrészt azt is mondtuk, hogy a rendelkezésre álló keret nem a teljes, hanem csak a részleges finanszírozásra lesz elegendő. A rendszer már a kezdetektől több hibát is magában rejtett, mivel nem volt tekintettel többek között a helyi sajátosságokra, a településtípusok különböző helyzetére és lehetőségeire, a fajlagos költségek különbözőségeire.

Ezt támasztja alá az a számos levél, figyelemfelhívás vagy panaszkodás is, amely az elmúlt háromnegyed évben az önkormányzatoktól, elsősorban a kistelepülésektől, a falvaktól eljutott hozzánk és vélhetően önökhöz is a minisztériumba. Ezek a panaszok nem szólnak másról, mint megerősítik azt, amit mondtunk, azaz hogy a feladatfinanszírozás nem orvosolta az alapproblémát, az alulfinanszírozottságot. A rendszer valójában csak részben és aránytalanul segít a feladatok ellátásában, legyen az akár szociális, kulturális vagy intézményfenntartói feladat. Emiatt biztos vagyok abban, hogy ez a rendszer jelentős korrekcióra szorul majd. Ezért a kormánynak először is oda kell majd adnia a szükséges forrásokat az önkormányzatoknak, nem utólag, nem pályázatok útján és persze nem lobbizás útján. Nincs másra szükség, mint arra, hogy minden település részére rendelkezésre álljanak a működéshez szükséges források, de úgy tűnik az eddigiek alapján, hogy a kormány nem foglalkozik a települések problémáival, mint ahogy a kisemberekkel sem, és úgy látszik, a kistelepüléseket is magára hagyja.

Kérdezem ezért államtitkár urat, várható-e a feladatfinanszírozás rendszerében átalakítás a 2014. évre. Várhatják-e a feladatok ellátásához szükséges forrásokat a kistelepülések?

Tisztelettel várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu