SIMON GÁBOR, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A fogyasztóvédelmi bizottság az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló törvényjavaslatot első helyen kiemelt bizottságként a tegnapi ülésén megvitatta, és egyhangú igen szavazattal általános vitára ajánlotta.

A bizottságnak a törvényjavaslattal kapcsolatos véleményét az alábbiakban foglalhatom össze. Előterjesztőként a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője az indítvány általános vitája során a törvényjavaslat alábbi rendelkezéseire hívta fel a figyelmet. Egyrészt a fogyasztói csoportok létrehozásának immáron időkorlát nélküli tilalmára - a korábbi szabályozás 2012. január 1-jétől 2014. január 1-jéig tilalmazta ezt a tevékenységet -, a sérülékeny korú, hiszékenységük, fizikai vagy szellemi fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatott fogyasztók védelmét szolgáló rendelkezésekre, a közszolgáltatók számára az ügyfélszolgálatok ügyintézőinek bejelentkezésére előírt maximum ötperces várakozási idő bevezetésére, a pénzügyi jogok biztosa intézményének a megszüntetésére, valamint a kereskedelmi törvény módosítására.

A vitában hozzászóló bizottsági tagok a törvényjavaslatban foglaltakkal alapvetően egyetértettek, vitát leginkább a pénzügyi jogok biztosa intézményének megszüntetése, valamint a kereskedelmi törvény módosítása váltott ki.

A javaslattal való egyetértésünk és az általános vitára bocsátás egyhangú támogatásának a hátterében az áll, hogy az előterjesztésben olyan kérdések rendezése is helyt kapott, amelyek megoldását a bizottság több ízben kezdeményezte, illetve sürgette. Ezek közé tartozik a jelenleg hatályos tilalom ellenére is tapasztalható visszaélések megakadályozása érdekében a fogyasztói csoportok létrehozásának a megtiltása, valamint a már működő csoportokra vonatkozó szigorú és részletes szabályozás megalkotásának a szükségessége.

Ugyancsak fontos és bizottságunk által visszatérően tárgyalt kérdés a közszolgáltatók ügyfélszolgálatai esetében az ügyintéző öt percen belüli bejelentkezésének a kötelezővé tétele, valamint a fiatal, az időskorú, a fogyatékossággal élő, különösen kiszolgáltatott fogyasztó kiemelt védelme. Ez utóbbi témával az érintett szakmai szervezetek részvételével külön tanácskozás keretében is foglalkozott a fogyasztóvédelmi bizottság.

Több vitát váltott ki a törvényjavaslat két fentebb említett rendelkezése: a pénzügyi jogok biztosa intézményének a megszüntetése, valamint a kereskedelmi létesítmények bővítésére vonatkozó korlátozás, és az általuk kötelezően biztosítandó parkolóhelyek számának emelése. Az elhangzott vélemények szerint a pénzügyi jogok biztosa intézményének kilenc hónapos működése utáni megszüntetése felveti azt a kérdést, hogy létrehozása, különös tekintettel korlátozott hatáskörére, kellően átgondolt lépés volt-e.

A kormány képviselője részéről elhangzott, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének október 1-jei összevonását követően a Nemzeti Bankon belül létrejött a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ, amely kiváltja a pénzügyi jogok biztosának tevékenységét.

Ugyancsak vitát váltott ki a kereskedelmi törvénynek a fejlesztéseket korlátozni kívánó módosítása, amely nem feltétlenül szolgálja például a kisboltok vagy termelői piacok megerősítését. A kereskedelmi egységek bővítésének visszafogása tekintetében a kormány képviselője jelezte, hogy az úgynevezett plazastop ideiglenes szabályozást jelent, a végleges megoldást az jelentené, ha a helyi közösségek dönthetnének ebben a kérdésben.

A bizottság a fogyasztóvédelmi civil szervezetek képviselőinek véleményét is meghallgatta a törvényjavaslattal kapcsolatban.

(14.00)

A civil szervezetek képviselői ugyancsak támogatták az előterjesztésben foglaltakat, különös tekintettel a fogyasztói csoportok létrehozásának megtiltására, a már működő csoportok tevékenységének szabályozására, valamint az ügyfélszolgálatok esetében az ügyintéző bejelentkezéséig tartó várakozási idő korlátozására. Emellett több olyan javaslatot is megfogalmaztak, amely tovább javítaná a fogyasztók helyzetét. Felvetették például az ügyintéző kötelező bejelentkezésére vonatkozó fenti előírás kiterjesztését a közüzemin túl más szolgáltatásokra is. Támogatnák a békéltető testületekkel együtt nem működő vállalkozások szankcionálásának a lehetővé tételét, a fogyasztóknak az üzletekben hirdetmény által történő tájékoztatását fogyasztói jogvita esetén a békéltető testületekhez fordulás lehetőségéről, valamint a békéltető testületek illetékességére vonatkozó szabályozás fogyasztó számára kedvező változtatását.

Bár erről a részletes vita során majd mód nyílik bővebben is szót ejteni, a fogyasztóvédelmi bizottságnak a mai napon benyújtott módosító javaslata ezek közül kettőt, a békéltető testületekkel együtt nem működő vállalkozások szankcionálásának a lehetőségét, valamint a békéltető testületekre vonatkozó illetékességi szabályok fogyasztók érdekeit szolgáló kiterjesztését már tartalmazza. Ezt nyilvánvalóan meg fogjuk itt a Házban is vitatni.

Áttekintve az előterjesztés rendelkezéseit és figyelembe véve a bizottság korábbi kezdeményezéseit, a fogyasztóvédelmi bizottság tagjai összességében támogatták a törvényjavaslat általános vitára bocsátását. Magam azt mondtam, és talán ez jellemzi legjobban a bizottsági ülés hangulatát: "olyan előterjesztést tárgyalunk, amely valószínűleg több lehetőséget teremt az egyetértésünk kinyilvánítására, mint az ahhoz kapcsolódó véleménykülönbségek megjelenítésére".

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu