KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Bertha Szilvia Képviselőtársam! Honnan indult Magyarország 2010-ben? A gazdasági fejlődés mínusz 7 volt. Szeretnénk 2014-ben a 2-t elérni, tehát Magyarország tényleg jobban teljesít (Moraj a Jobbik soraiból.), mert ha a mínusz 7-től a három év alatt vagy három és fél év, négy év alatt, év végére plusz 2-ig eljutunk, az óriási teljesítmény, és ezt a magyar emberek segítségével, összefogásával lehetett elérni. Azért mondom el ezt, mert azt reklamálja, hogy miért nem korábban és többet adtunk a programjainkkal. Hát azért, mert addig csak derékig ért a takaró. Most már kezd térd közelébe érni, és amikor ezt az óriási adósságot, amit ott a szemben ülők összehoztak az országnak, és kétszer csődhelyzetbe vitték a magyar gazdaságot, Magyarországot, kétszer, 2010-ben is csődben vettük át, majd ahogy csökken az adósságállomány, és vissza tudjuk fizetni a jobb teljesítménnyel, amit az ország hoz össze, akkor majd egész végig ér a takaró, és akkor nagyon sok pénz fog jutni oda, és mi oda is fogjuk adni az embereknek, higgye el! Ez a célunk. Mi emberben gondolkodunk és nem pénzben. (Derültség a Jobbik soraiból.) A pénz az ember boldogulását kell hogy szolgálja; a családok, minden magyar állampolgár boldogulását kell hogy szolgálja. Tehát ez a célja ennek a kormánynak és minden magyar embernek.
Mi szolgálni akarunk, ahogy a pedagógus, ahogy mindenki szolgál, a pedagógus, a rendőr, a katonatiszt. Benne van, hogy szolgál a katona is. A közalkalmazottak, mindenki szolgál, a köztisztviselők is, és a bért csak úgy lehet emelni, ha az adósságállomány csökken és a teljesítmény nő. Erről szól a történet. Szívesen adtunk volna többet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Amikor majd a takaró végigér, akkor fog sikerülni minden.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés