DR. STEINER PÁL (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! A 711., a 730., a 733. és a 734. indítványok kapcsán szeretnék néhány szempontot megjeleníteni, de elmondhatnám, ha végignézzük a javaslatokat, akkor körülbelül még negyven hasonló típusú indítvány és javaslat érkezett, amiket az idő kímélése céljából nem sorolok fel. Négy tárgykörben szeretnék néhány gondolatot ismertetni a tisztelt plenáris üléssel.

Az első: megdöbbenéssel tapasztalom, hogy annak ellenére, hogy a főváros vezetői Tarlós főpolgármester úr kivételével valamennyien országgyűlési képviselők, egyik főpolgármester-helyettes sincs bent, sőt a budapesti kerületi polgármesterek közül is csak Kovács Péter kollégát látom az ülésteremben. Ez azért rendkívül lehangoló, mert ez azt jelenti, hogy a kerületi vezetők és a budapesti vezetők is tudják, hogy a fővárost magára hagyta ez a kormányzat. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: És a Demszky mit csinált?) Beérkezett Gaudi-Nagy Tamás a jelmezbálból, és rögtön elkezdett üvölteni. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Miért nem beszélsz a Demszkyről? - Az elnök csenget.) Tessék majd nekem ezt a kis nüánszot beszámítani, mert nem akarom a kollégáim idejét elvenni.

Tehát visszatérve arra a kérdésre, hogy Demszky Gábor főpolgármester tényleg nincs itt az ülésteremben, de még egyszer megerősítem, hogy Gaudi képviselő úr pedig jelmezben itt van az ülésteremben. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Ne sértegessen! Kérem elnök urat, hogy utasítsa rendre!) Ugyanakkor még egyszer szeretném elmondani, hogy sajnos sem Bagdy Gábor, sem György István főpolgármester-helyettes úr sincs bent az ülésteremben. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Jelmezt te viselsz! Rossz vége lesz, ha így folytatod! - Dr. Józsa István: Fenyegetőzünk? - Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Igen.) Ez azért fontos... Itt egy pillanatra megállok, elnök úr, jó?, amíg rendet tetszik tudni teremteni, mert ettől az embertől nem lehet hozzászólni.

Forrás: parlament.hu